Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program

A Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program egy új kezdeményezés Magyarországon, amely lehetőséget ad fogyatékos emberek és munkáltatók kötetlen találkozására. Meggyőződésünk, hogy az integráció és befogadás ügyét legjobban a személyes találkozások szolgálják.

A Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Napon a fogyatékos résztvevők fél napig együtt dolgozhatnak egy számukra érdekes munkahely munkatársával, egy őket érdeklő munkakörben és testközelből figyelhetik meg egy munkavállaló mindennapi tevékenységeit. E nyílt napon, a fogyatékos emberek bemutatkozhatnak, míg a munkáltatók és a munkahelyi közösség megismerheti a hozzájuk érkező résztvevő egyéni adottságait, képességeit, személyiségét. A fogyatékos emberek és a munkahelyek találkozását munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó szervezetek segítik, melyek a fogyatékos jelentkezőket, a munkáltatókat is felkészítik a programban való részvételre. A fogyatékos résztvevőket szervezők kísérik a munkahelyekre, és támogatják a helyszínen a folyamatot.

A Neked Munka, Nekem ÁLOM! program azoknak a fogyatékos embereknek szól, akik szeretnék kipróbálni álmaik munkáját és azoknak a munkáltatóknak, akik szívesen adnának nekik lehetősége erre.

A programban bármilyen jellegű, a magán, a non-profit szektorban vagy a közszférában működő munkáltatók, vállalkozások és szervezetek részt vehetnek.

 

Jelentkezés:

http://nekedmunka.hu/mint-munkavallalo-2/