Segítségnyújtás Facebook funkcióval

Ez a bejegyzés azoknak lesz hasznos, akik szeretnének odafigyelni siketvak embertársaikra akkor is, amikor például képet töltenek fel közösségi oldalukra. Hiszen tagjaink között vannak olyan személyek is, akik nem látnak ugyan semmit adott esetben, de van annyi hallásmaradványuk és felhasználó szintű számítógépes ismeretük, hogy a képernyőolvasó szoftverrel tudnak internetezni. Sőt, például aktívak a közösségi oldalakon.

Pontosan mi a probléma?

Bizonyára abban mindannyian egyetértünk, hogy aki nem lát egy képet, kimarad egyfajta élményből, lemarad bizonyos információkról. Természetesen ezt nem lehet tökéletesen pótolni, de azt az esetlegesen rossz érzést, ami egy kommentár nélküli kép megosztása okozhat egy vak embernek, lehet csökkenteni! Egyre több, a csak fényképpel ellátott bejegyzés a közösségi oldalakon, mely nekik nem sokat mond. Elég, ha az idézettel ellátott képekre gondolunk. Mit és hogyan tehetünk, hogy “láthatóvá” váljanak valamennyire a fotók a beszélő szoftvert használók számára?

A Facebook kezdeti lépése

A közösségi oldal egy adott technológián keresztül egy ideje megpróbálja a fényképek jeleneteit felismerni, és így segíteni. Ezt most szemléltetem. Az alábbi fotónál pl. azt mondja be a beszélő a Facebookra feltöltve, hogy “Lehet, hogy egy kép erről: kettő ember, álló emberek és szabadtéri”. Viszont ha tudjuk, hogy ez egy kedves kép a legutóbbi egyesületi kirándulásról, melyen az egész kiránduló csoport rajta van, akkor máris nem nehéz megállapítani, hogy az automatikusan generált képleírás mennyivel kevesebbet tud átadni!

csoportkép Székesfehérvár Bori-vár

Mit tegyünk tehát, ha szeretnénk megosztani azt az információt, hogy mi van pontosan a képen? Lehetséges ez anélkül, hogy posztunk szövegének végén írjuk le? Mert valljuk be, néha egy képleírás nem mindig illik egy megosztott gondolat végéhez.

Íme a megoldás

Egy sorstársunk, Erdős Viktor  Facebook oldalán olvashatók az alábbi információk, melyek ezt a cikket inspirálták.

Egy ideje elérhető a ‘Helyettesítő szöveg módosítása’ lehetőség. Így egy fénykép feltöltése során vagy a már feltöltött fényképet mi magunk írhatjuk le, hogy mi látható rajta. A feltöltéskor a kép kiválasztása után a továbbiak azaz három pötty lehetőséget kell kiválasztani, majd a ‘Helyettesítő szöveg módosítása’ opciót. Utólag pedig a bejegyzést megnyitva, majd a fényképet megnyitva szintén a továbbiak azaz három pötty lehetőséget kiválasztva a ‘Helyettesítő szöveg módosítása’ opciót kell kiválasztani. Itt megírjuk a szöveget vagy módosítjuk a Facebook javasolt szövegét és elmentjük a változást.

A képen a funkció felülete látható, így aki lát, könnyebben el tudja képzelni, hogy miről van szó

Ennek előnye, hogy a látó személyek nem látják ezt a szöveget, viszont a látássérült emberek képernyőolvasója az automatán generált képleírás helyett az általunk megadott szöveget olvassa fel számukra.

Ez a leírás mobil eszközökön működik. Ha valaki számítógépen keresztül szeretné ezt a funkciót használni a Jaws segítségével, vagy látó emberként, akkor a Facebook normál oldalán, a képre klikkelve megkeresi a “bejegyzéssel kapcsolatos műveletek” gombot. Majd lefelé nyíllal megtalálható lesz a “helyettesítő szöveg módosítása” lehetőség. Ha átírtuk a szöveget, elmenthetjük.

Mi is – minden kommentelővel egyetértve – nagyon köszönjük Erdős Viktornak az “A világ, ahogy én látom – Erdős Viktor” c. oldalon közzétett posztját, melyben felhívta környezetének figyelmét erre a problémára és megoldásaira.