(A DLAN “Történetek (mesék) az emberekről, akik a szívükkel hallgatnak és a kezükkel néznek” című kötetéből)
Stanislav Homar élettörténetének számos fejezete van. Születésétől kezdve siket, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy iskoláinak elvégzése után munkát vállaljon és megházasodjon. Hobbijai voltak, valamint céljai, melyeket sikerrel meg is valósított. Fontos döntéseket hozott… Aztán következett egy nagy törés.
Az utóbbi 20 évben teljes siketvaksággal él
Egy idősek otthonának a lakója, ahol nem mindig mentek zökkenőmentesen a dolgai. Kommunikációs segítője elmesélte, milyen volt az első találkozása a férfival. Amikor először lépett be az intézeti szobába, egy kiszolgáltatott, ágyhoz kötött embert talált, akivel semmilyen módon nem lehetett kapcsolatba lépni. Látszott rajta, hogy pszichésen teljesen kimerült. Az otthon dolgozói jóformán úgy tekintettek rá, mint egy tárgyra: a kötelező orvosi ellátást megkapta, de nyelvi kompetencia hiányában egyebet nem tudtak tenni érte. Az, hogy két évtizede totális némaságban és sötétségben élt, megértés nélkül, nyomot hagyott rajta.
Testén a jelek arról is árulkodnak, hogy több alkalommal próbált már véget vetni az életének
Nehéz elképzelni egy fájdalmak között eltöltött életet, segítségnyújtás, megértés, tisztelet és az alapvető emberi jogok hiányában. Aztán szépen, lassan elkezdte tanulni a siketvakok kommunikációját. Segítőjével komótosan haladnak, elég időt hagyva arra, hogy minden egyes szót az emlékezetébe véssen. Mára ki tudja fejezni a gondolatait. Ennek, valamint a tolmácsa közreműködésének köszönhetően mindennapjai könnyebbé váltak, a személyzet úgy bánik vele, ahogyan az elvárható.
Ma már mosolyog
Ezzel azt jelzi környezetének, hogy elégedett, még annak ellenére is, hogy siketvak és ágyhoz kötött. Két évnyi kemény munka után képes a kezei segítségével „beszélni”, jelelni. Ilyen módon mesélte el élettörténetét. Születésétől fogva siket, és hamar kiderült, hogy a szemével is gondok vannak. Megoperálták, ám ez nem sikerült jól. A műtét előtt egészen jól látott, a beavatkozás után azonban fokozatosan romlani kezdett a látása; mára teljesen megvakult.
Nyugdíjazása előtt 31 évet dolgozott, ebből 19 esztendőn át, mint raktári alkalmazott
Meg is házasodott. Hallássérült feleségével saját otthonukban éltek. Párjáról azt mondja, finomakat főzött, érezhető szeretettel. Jól kijöttek egymással, boldogok voltak. Bevallja: egyedül az szült konfliktust közöttük, ha ő túl messzire ment az italozással. Napi egy pohár vörösbor engedélyezett volt a számára, ennél több azonban nem.
Tíz éve élt nyugdíjasként, amikor sorsa újabb fordulóponthoz érkezett
Szembe kellett néznie felesége elvesztésével. Két hónapnyi betegeskedés után távozott el örökre; 66 esztendőt élt.
Miután magára maradt, a férfi 62 évesen hozta meg azt a döntést, hogy egy idősek otthonába költözik. Az első helyen csak három hónapot töltött, mert az ellátás túl drága volt számára. Ezt követően került a jelenlegi intézménybe.
Tíz éve, hogy teljesen megvakult – azóta egyetlen barátja sem látogatta meg. Több, mint egy évtizede elmentek hozzá a siket barátai, de csak egyetlen egyszer. Bátyja és nővére gyakori látogatói, de már ők is idősek, betegek. Bátyjának egyszer elpanaszkodta, hogy nem érzi jól magát, mert a személyzet folyamatosan bosszantja őt. Felemelik a lábát, megcsiklandozzák a talpát. Ami még ennél is nagyobb probléma, hogy egyszer úgy mozdították meg, hogy közben eltörték a lábát, ami miatt komoly fájdalmai voltak. Kérte, beszéljen erről az orvossal. Testvére azt mondta: szólt neki, ám semmi nem változott. Később már nem akarta újból felkeresni a doktort.
Annak, hogy miért vált szinte teljesen mozgásképtelenné, megint csak megvan a maga előzménye
24 éves korában eltörte az egyik lábát, és a másikat is gyakran érte valamilyen sérülés. Ezekből és a korából fakadóan már nem hiszi, hogy újra képes lesz járni. Úgy véli, egykori barátai már nem élnek, nagyon egyedül érzi magát. Tudja, hogy a halló emberek milyen sokat tudnak egymással beszélgetni, ő azonban kimarad ezekből az eszmecserékből.
Két évvel ezelőtt azonban számára is felcsillant egy reménysugár
Hogy oldódhat a magánya. Meglátogatta egy barát és említést tett egy olyan szervezetről, mely a siketvakokért dolgozik. Ő pedig egyből jelezte: szeretne találkozni velük. Sokáig várta őket, de végül megérkeztek hozzá.
Alapjaiban változtatták meg az életét
Kerekesszékbe tették, amit először fenntartással fogadott: attól tartva, hogy megsérülhet. Mára már megszokta és nagyon örült, amikor először vitték így el az épületen belül kávézni. Ez azóta a kedvenc italává vált, gyakran kéri. Rengeteget jelent számára, hogy újra tud kommunikálni. Korábban ezt is nélkülöznie kellett, lényegében elfelejtette a szavakat, mert nem volt kivel használnia azokat. Segítséggel újra megtanulta és boldog, hogy el tudja mondani, amit gondol. Az emberek pedig megértik őt. A személyzet is másként bánik vele. Azok, akik korábban ugratták, ma már nem teszik. Összességében elmondható, hogy elégedettségben tölti mindennapjait.
(angol nyelvről fordította: Taskovics Adél)