Az alábbiakban a februári Hírmondó c. magazinunkban is megjelent beszámolót olvashatják Taskovics Adél kollégánk tollából.
2024. január 24-én volt egyesületünk első idei közösségi programja. 14-16 óra között szabadidős klubot tartottunk irodaépületünkben, a nagy közösségi teremben. A rendezvényen összesen 33 fő vett részt. Köztük 21 tag, 6 munkatárs (beleszámítva a tolmácsokat, a kísérő szolgálatos kollégákat és a Hírmondó szerkesztőjét is). Ezen felül hat egyetemi hallgató is velünk volt, akik segítőként érkeztek közénk. A foglalkozást Molnárné Katona Eszter vezette….
A délután első felében egy különleges japán mesét olvasott nekünk, mi pedig nagy körben ülve hallgattuk
A történet főszereplője két jóbarát, Jukicsi és Moszuke. Előbbi vidám, már-már könnyelmű, utóbbi komoly és megfontolt. Mindketten kereskedőként dolgoznak, és üzleti útra is rendszerint együtt mennek. Egyik ilyen alkalommal megpihennek egy erdőben, ahol Jukicsi különös álmot lát. Ez azt sugalmazná, hogy ásson gödröt a magányos fenyőfa alatt, amely egy magas sziklán áll a közelükben. Ha ezt megteszi, rengeteg aranyat találhat. Ő azonban ostobaságnak tartja az egészet. Barátja fontolóra veszi a dolgot és 300 aranyért megveszi Jukicsi álmát.
Innentől vesz még érdekfeszítőbb fordulatot a mese
Képbe kerül egy, a kapzsiságáról híres kereskedő. Kihallgatja a beszélgetést, és még Jukicsi visszatérése előtt a fa gyökerei alá ás. Meg is találja egy öblös korsóban az aranyakat. Vendéglőt vesz a lopott kincsből, de mindenét elveszíti. Egy csodás fordulattal Jukicsi hatszor nagyobb gazdagságra tesz szert a fenyő alá ásva. Barátja, Moszuke pedig nem irigykedik, hanem örül a sikerének.
A felolvasást követően kolléganőm kvízjátékra hívott bennünket
13 kérdésből álló feladatsort hozott, melyek mindegyike a fenti történethez kapcsolódott. Mindnyájan kaptunk tollat és papírt, hogy leírhassuk a válaszainkat. Akinek látás hiányában ez gondot jelentett, kapott maga mellé segítőt. A végén a jó válaszokat is megbeszéltük, és összesítettük az eredményeket. Kitörő örömmel, hangos tapssal jutalmaztuk azokat, akik jól figyeltek és magas pontszámokat értek el.
Ezután kézműveskedés következett
Mivel a mese középpontjában egy álom állt, Eszter úgy döntött: álomfogót fogunk készíteni, mindenki egyet-egyet.
E kis tárgy eredetéről elmondta: egy Észak-amerikai indián törzs kultúrájában alakult ki. Ez lényegében egy védő talizmán.
Fűzfából, vagy más, természetes anyagból karikát formáltak, ennek a közepébe hálót fontak. Utána kidíszítették személyes tárgyaikkal és más kiegészítőkkel. Itt olyan dolgokra gondoljunk, mint madártollak, inak vagy állati bőrök.
Először az Ojibwe törzsben alkalmazták, később a használata sok más indiai törzsben is elterjedt.
A gyerekek ágya fölé akasztották
Abban hittek, hogy ez megvédi őket a rossz álmoktól. Úgy képzelték el, hogy a jó álmok átmennek a háló résein, a rosszak pedig fennakadnak rajta. Aztán másnap reggel, amikor rásüt a Nap az álomfogóra, a rajta rekedt rémálmok megsemmisülnek.
A kör alak, ami az egésznek a keretét adja, a Földanyát, valamint az élet egészének áramlását jelképezi
Utal még a Föld forgására, valamint az ősi nőiességnek is szimbóluma ez, amely körbevesz és megvéd mindenkit. A kör közepén sokszor elhelyeztek egy gyöngyöt vagy egyéb dísztárgyat, ami a Pókasszonyt (vagy Pókanyát) jelképezi. Hiedelemrendszerükben ő egy olyan szent élőlény, aki védi a gyerekek álmát és gondoskodik minden emberről. Az álomfogókat kizárólag természetes anyagokból készítették. Úgy vélték, mikor ezek elszáradnak, az azt jelenti: a gyermek felnőtt korba lépett, ennél fogva már nincs is szüksége a védő talizmánra.
Mi nem tudtunk közvetlenül a természetből nyert anyagokkal dolgozni
A keretet papírtányérok felhasználásával alkottuk meg. Mindenki eldönthette, milyen színű alapot szeretne: arany, ezüst és bronz színből lehetett választani. A kapott tányérunkat megfordítottuk, hogy az alja legyen felül. Itt az volt a cél, hogy a közepét kivágjuk. Ezáltal szabályos karikánk lett. Ennek két módja volt. Néhányan körzővel jelölték meg a kivágandó területet, míg mások sablont helyeztek rá és azt rajzolták körül. A tányér közepének eltávolításában számíthattunk látó segítőinkre, akik az egész folyamat közben mellettünk voltak. Az egyesület munkatársai, Eszter és Csilla mellett az egyetemi hallgatók is aktívan közreműködtek.
Miután kész volt a karika, körbe lyukakat csináltunk rá
Ezekbe fűztük a fonalat, amiből lényegében hálót szőttünk. Ennek a leges-legközepére ki-ki odatehette a saját „Pókasszonyát”.
Az álomfogónk szélét is kidíszítettük. Ehhez sokféle alapanyagot használhattunk, pl.: filc virágot, vékony drótra erősített, csillámló bogyócskát, szalagból masnit, stb. A karikánk aljába külön szalagokat vagy fonalakat is fűztünk, melyek végéről csigaházakat, eltérő formájú és méretű gyöngyöket lógathattunk le. Végül a tetejére akasztót rögzítettünk, így vált teljessé az elkészült mű.
Szívből jövő köszönet Molnárné Katona Eszternek és mindenkinek, aki munkájával, ránk figyelésével lehetővé tette számunkra ezt az élménydús délutánt! Mivel az elkészült kis tárgyakat haza is lehetett vinni, minden jelenlevőnek biztos eszköz van a kezében a rémálmok távoltartása ellen.
Aki szeretné a teljes mesét elolvasni, az alábbi linkre kattintva megteheti:
https://duna-haz.com/az-eladott-alom-a-tekergo-mesemuhelyben/
Figyelem!
Először egy rövid írás található az oldalon a “Tekergő meseműhely” egyik foglalkozásáról. Itt is ezt a mesét dolgozták fel, ezért annak teljes szövege közvetlenül a beszámoló alatt megtalálható.
