(A DLAN “Történetek (mesék) az emberekről, akik a szívükkel hallgatnak, és a kezükkel néznek” című kötetéből)
Évekkel ezelőtt volt Matevž életében egy olyan időszak, mikor bárki, számára ismeretlen személyt meglátott ajtaja előtt, inkább elbújt. Tette ezt attól való félelmében, hogy otthona elhagyására kényszerítik majd. Néhány látogatást követően az egyesület munkatársai végül érdemben is fel tudták venni vele a kapcsolatot, személyes fejlődése pedig azóta is töretlenül halad előre. Ezt látni minden segítője számára figyelemre méltó. A benne égő tudásvágynak köszönhetően megtanult főzni, takarítani, ellátni magát, kezelni a pénzt, kommunikálni másokkal. Arcáról hála és elégedettség sugárzik. Mozdulataiból, gesztusaiból egyértelműen látszik: büszke mindarra, amit az elmúlt években elért.
Nagy családba született, 9 fiúgyermek közül a legfiatalabbként. Három, még életben levő testvéréből egy a közelében lakik, a másik néhány kilométerrel távolabb, míg a harmadik külföldön. Nem ápolnak egymással túl szoros kapcsolatot.
Matevž kora gyermekkorától siket
Látása viszont csak néhány évvel ezelőtt kezdett el romlani és mára rendkívül életlenné, homályossá vált. Egyik bátyja szintén hord hallást javító eszközt. Kisfiú volt még, mikor édesapja elküldte dolgozni. A fa megmunkálása nehéz volt egy ilyen korú gyereknek, ráadásul nagy távolság választotta el szeretteitől. Ám ő jó munkaerőnek bizonyult és enni is bőségesen adtak neki. Mai napig szívesen emlékszik vissza az ott kapott, tejes ételekre.
Nagyjából 15 esztendős volt, mikor édesanyja Ljubljanába küldte tanulni, a siketnémáknak fenntartott intézménybe
Itt három évet töltött. A tanárok szigorúan fogták őket. Számos alkalommal kapott ütést a kezére és sarokba is állították. Egy nagy, három emeletes épületben töltötte napjait, hétfőtől szombatig. A harmadikon volt a kollégium, külön részleg a fiúknak és külön a lányoknak. A másodikon voltak az osztálytermek, az első pedig az étkezésekre szolgált. Dolgaikat rendben kellett tartani, mindennek megvolt a maga helye.
Saját elmondása szerint ekkoriban ritkán járt haza, ettől függetlenül pontosan tudta, mi történik házuk falai között. Édesapját, akinek mindkét lábát amputálták, így kerekesszékben élte mindennapjait, nem nagyon érdekelte az ő iskolai előmenetele. A varrónőként dolgozó édesanyjától jóval több gondoskodásra számíthatott. Elkísérte őt és bátyját is az iskolába. Rendszeres volt otthon az erőszak, aminek utóhatását egész életében magában hordozza.
Három évnyi tanulás után hazaköltözött
Egy gyárban kezdett dolgozni, ahol minden, speciális igényű munkavállalót, így őt is, a kellő tisztelettel kezelték. Ebben az időben két bátyjával, egyikük családjával, valamint édesanyjukkal élt egy háztartásban. Jelenleg egyedül lakik egy öreg házban, melynek részben ő a tulajdonosa. Itt élethosszig maradhat.
Kis világa akkor kezdett számottevően növekedni, mikor kapcsolatba került a szlovén siketvakokat tömörítő egyesülettel
Először szorongással töltötték el a számára ismeretlen látogatók, de aztán szépen, fokozatosan rájött: azért jönnek hozzá, hogy tanítsák és a segítségére legyenek. Szépen, fokozatosan elkezdett megbízni bennük. Kezdetben nem tudott megfelelően kommunikálni velük. Mára azonban helyzete könnyebbé vált: sok mindent megért, amire nagyon büszke.
Négy évvel ezelőtt vett egy mosógépet, aminek elsajátította használatát. Zuhanyzójának, valamint TV-készülékének is nagyon örül.
Otthona az a hely számára, ahol kiélheti kreativitását
Apró faházakat és képeket készít, melyeket ő maga színez és díszít ki. Három évvel ezelőtt nyilvánosan ki is állított néhányat lakhelyének önkormányzatán, ami nem kis büszkeséggel tölti el. Szabadidejében szívesen biciklizik, de Ljubljanába is gyakorta ellátogat, hogy más siketvakokkal beszélgessen.
Korábban egy önkéntesre bízta ilyenkor magát
Ma már önállóan száll buszra és teszi meg az utat. Zsebében kis papírdarabok vannak, rajtuk azon települések nevei, ahová a leggyakrabban utazik. Aktuális céljának a nevét így meg tudja mutatni a busz sofőrjének. Személyi segítője is van, akivel együtt intézik a főzést, a bevásárlást, és egyéb, mindennapi teendőket.
A kommunikáció mind a mai napig komoly akadályt jelent a számára
Mindig is gesztusok, jelek révén igyekezett megértetni magát a külvilággal. Időnként képeket, kisebb tárgyakat is alkalmaz ennek érdekében. Néhány szót kimond ugyan, de nem tisztán.
A templomban, illetve a temetőben tett látogatások is sokat jelentenek számára. Szeret kirándulni, sétálni, élvezi a beszélgetéseket siketvak barátaival.
Örömmel vesz részt a számukra szervezett táborokon is, ahol kiléphet konfortzónájából, új élményeket szerezhet
Egy ilyen alkalommal járt életében először uszodában – habár úszni nem tanult meg, csak a partról figyelte a többieket. Egy másik helyszínen pedig kézműveskedett: készített két kosárkát, melyek azóta is kedves emléktárgyakként dekorálják otthonát. Kertjét is szívesen gondozza. Lelkesen termelt például babot: mikor beérett, leszedte, megfőzte és jóízűen megette.
(A magyar nyelvű fordítást és összefoglalót készítette: Taskovics Adél)
