Németh Tamásné Berta Edina
⠨⠝⠡⠍⠑⠞⠓ ⠨⠞⠁⠍⠈⠎⠝⠡ ⠨⠃⠑⠗⠞⠁ ⠨⠑⠙⠊⠝⠁
Interjúalanyunk életének szerves része a Braille írás, a fenti sorban ezért jelenítettük meg illusztrációként a teljes nevét ilyen módon is. Az alábbiakban a Hírmondó 2022. márciusiszámában megjelent beszélgetésből idézünk, s ha kíváncsi további részletekre tagtársunk életéből, a “Tovább olvasom” gombra kattintva elérhető a teljes szöveg. Az interjút Taskovics Adél kollégánk készítette.
“Németh Tamásné Berta Edina vagyok, születésemtől kezdve aliglátó. Hallássérülésem csak jóval később kezdte nehezíteni az életemet. Szenvedélyem a Zenén túl a Braille, a Kovász és a Rajz. Minden bajom ellenére igyekszem derűsnek lenni, a dolgok humoros oldalát megfogni és ezt másokra is átragasztani.”
– Hol dolgozol?
– Végzettségem németnyelv-tanár, de Braille-kotta átíró-szerkesztőként dolgozom a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kötelékében. Ez azt jelenti, hogy síkírású kottákat fordítok át Braille-írásra. Ehhez mindkét kotta szabályrendszerét ismernem és alkalmaznom kell. Ezen felül az MVGYOSZ elnöksége mellett működő Braille bizottság elnöke vagyok immár második éve és 2021. szeptembere óta a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének alelnökeként is tevékenykedem.
– Mikor és hogyan kerültél először kapcsolatba a zenével?
– A Zene kiskoromtól fogva társam, Édesapám hegedűszóval vett rá az elalvásra, de Édesanyám, Nagymamám éneke is velem van emlékeimben.
Édesapám volt az, aki a zeneelmélet tudásomat megalapozta és olyan szintre emelte, hogy 10 éves koromban Borlói Rudolf zeneszerző növendéke lehettem összhangzattanból. Hét évesen beírattak a budapesti Gyengénlátók Általános Iskolájába. Ennek egyetlen pozitív hozadéka az volt, hogy elkezdtem hegedülni. Integrált oktatásban folytattam tanulmányaimat Székesfehérváron, ahol kedves Mesterem, Borlói Rudolf javaslatára zongorázni is elkezdtem, s végül zongoristaként végeztem el a zeneművészeti szakközépiskolát.
– Mennyire része jelen napjaidnak a muzsikálás?
– Férjem, Németh Tamás zongoraművész oldalán a muzsika valóban napi szinten része az életemnek. Már felnőtt fejjel fogtam a fuvolázáshoz és bevallom, ez lett a kedvenc hangszerem. Így aztán nem csupán négykezeseket, hanem fuvolára és zongorára írott műveket is játszunk.
– Mit jelent számodra a Braille?
– Mivel látok annyit, hogy jól elboldogulok a síkírással, a Braille-jal csak felnőtt koromban ismerkedtem meg. Az 1990-es években az MVGYOSZ által rendezett diáktalálkozókon sok vak barátot szereztem. Abban az időben még divat volt a papír alapú levelezés és ha meg akartam tartani új cimboráimat, nem volt mit tenni, meg kellett tanulni a pontírást. Olvasni persze még sokáig csak szemmel tudtam a válaszleveleket, de mostanára már ezt az akadályt is olyannyira elhárítottam, hogy a 2021-es országos Braille olvasás versenyen Nyíregyházán 8. helyezést értem el.
– Mikor találkoztál először Braille-kottával?
– Bár mindig is tudtam, hogy létezik Braille-kotta, annak alapjait férjem mutatta meg. Egy külföldön élő kedves iskolatársa pedig küldött nekem egy német nyelvű vaskos, síkírású kötetet a Braille-kottaírás szabályairól. Tartalma már megtalálható az interneten, az a kötet számomra mégis felbecsülhetetlen kincs.
– Kb. hány ilyen dokumentumot készítettél idáig?
– Nagy bűnöm, hogy nem vezetek erről katalógust, pedig kéne. Ennek oka, hogy általában egyéni megrendeléseket kapok, sok olyan tananyagot is készítek, amire egy-egy diáknak van szüksége csupán. Azonban, ha jól belegondolok, több ezer fájlra is tehető az átírt Braille-kottáim száma.
Szerencsés vagyok, mivel a hobbim a munkám. Örülök, hogy így napi szinten foglalkozhatom a Braille-jal. Kották formájában írom is, és minden este olvasom is a pontírást a Braille-könyvtárból kihozott ifjúsági könyvekből. Férjemnek, Tamásnak rendszeresen olvasok fel síkírású könyvekből, amiket a Szabó Ervin könyvtárból hozok, és két-három naponta sütök valami finom kovászosat. A rajz az, amire nem tudok annyi időt szánni, amennyit szeretnék, de ha hozzájutok, nincs nálam boldogabb.
– Mit üzennél azoknak, akik inkább fejből, hallás után sajátítanak el
darabokat? Miben más, miért hasznosabb a Braille-kotta?
– Kottából tanulni önállóságot jelent. Ez éppúgy igaz látókra, látássérültekre egyaránt. Ha hallás után tanul valaki, óhatatlanul ráragad az előadó vagy előjátszó látásmódja vagy gépiessége. Ha azonban kottából tanulja meg a zenedarabot a muzsikus, lehetősége van a zeneszerző gondolatait a saját elképzeléseivel ötvözni, egyéni módon megszólaltatni a művet. Természetesen ehhez jól kell ismerni a kottát. De ha valaki jó Braille-olvasó, az a kottát is el tudja sajátítani, a síkírású kotta sem könnyebb vagy nehezebb.
– Van-e olyan dolog, amire nem kérdeztem rá, de fontosnak tartanád
megosztani velünk?
– A rajzolás mibenlétét fejteném ki itt bővebben, mivel ez is éppúgy elkísért kiskorom óta, mint a Zene. A Színek mindig elvarázsoltak, de pár éve rátaláltam a pirográfra és a gravírozásra. Az előbbivel fára lehet alkotni, az utóbbival üvegre. Ezek sajnos nem színesek, mégis izgalmas, hogy nem papírra kerül az alkotásom, hanem használati tárgyakra: pirografáltam már faliórát, vágódeszkát és gravíroztam dunsztosüveget és italos flaskát is. Jelenlegi célom az, hogy az üvegekre vésett mintáim tapinthatóak legyenek.
