Június 27-én van a siketvakság nemzetközi napja, ebből az alkalomból szeretnénk megosztani Önökkel a világ minden tájáról származó siketvakok hangját. A siketvakok számára és általuk létrehozott szervezetként egyik fő küldetésünk, hogy az érintettek közösségének valódi hangját képviseljük.
Idén ünnepeljük, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete történelmi jelentőségű határozattal hivatalosan is elismerte ezt a fontos napot, a siketvakságot, mint különálló fogyatékosságot. A fenti videóban a világ minden tájáról származó siketvakok üdvözlik a nézőket így: „Boldog siketvakság nemzetközi napját!” – ki-ki saját anyanyelvén és preferált kommunikációs módszerén keresztül. Ezen túlmenően, e mérföldkő tiszteletére megkérdeztük az érintetteket, hogy mit jelent számukra ez az elismerés, és szerintük milyen hatással lesz a globális siketvak közösségre. Alább közzéteszünk néhány idézetet. Köszönjük mindenkinek, aki megosztotta velünk gondolatait:
“Latin-amerikai siketvak személyként és a siketvakok uruguayi képviselőjeként rendkívül fontos számomra ennek az állásfoglalásnak az elfogadása, mivel láthatóvá teszi fogyatékosságunkat, és nemzetközi támogatást nyújt az életünket érintő különböző szempontokból. A fogyatékossággal élő személyek bevonása a terekbe, ahol a döntéseket hozzák, alapvető fontosságú (…) – ez nemcsak azt jelenti, hogy a fogyatékosságról gondolkodunk ma, de ez a jövőre nézve is erős alapot teremt.”
– Enrique Ramirez, Uruguay
“Úgy érzem, hogy ezzel az állásfoglalással végre egy új kikötőt kaptunk. A történelemben először a WFDB hajója hivatalos és biztonságos helyen dokkolhat. Ez a kikötő az elismerés és a láthatóság terét jelenti. Innen kezdhetjük el a valódi infrastruktúra kiépítését: kapcsolatokat, hozzáférhetőséget, jogszabályokat és a siketvakok életminőségének megteremtését. (…) Ez a nemzetközi nap nemcsak a siketvak személyek küzdelmei és eredményei előtt tiszteleg, de ajtót nyit a nagyobb befogadásra, tiszteletre és elkötelezettségre a kormányok, intézmények és a társadalom részéről. A hatás valóban átalakító erővel bírhat: nagyobb hozzáférést adhat az erőforrásokhoz, az oktatáshoz, a segítő technológiákhoz és a valós problémáinkra ténylegesen reagáló közpolitikákhoz.”
– Pere Canteys, Spanyolország
“A siketvakság nemzetközi napjának elismerésével és megalapításával az ENSZ alapvető lépést tett egy igazságosabb és befogadóbb világ felé. Ez elkötelezettséget mutat a siketvak személyek méltósága, egyenlősége és teljes körű részvétele mellett, megerősítve, hogy hangjukat meg kell hallani és jogaikat az élet minden területén garantálni kell.”
– A FASOCIDE (Spanyolországi Siketvakok Egyesületeinek Szövetsége) igazgatótanácsa
“Az ENSZ határozata a siketvakság nemzetközi napjának megünnepléséről mérföldkőnek számító lépés a kettős érzékszervi fogyatékosság miatt gyakran marginalizált közösség globális elismerése felé. Malawiban, ahol a siketvakok igényeit ritkán helyezik előtérbe, ez katalizálni fogja az alkalmazkodás helyi formáit, mint például a siketvakok képzéséhez készült útmutatókat vagy a Braille-taktilis anyagokat az iskolákban. Globálisan pedig erősíti a CRPD szerinti szolidaritást.”
– Ezekiel Kumweda, Malawi
“Libabőrös lettem, amikor múlt héten részt vettem az ENSZ virtuális ülésén, most egy globális mérföldkőnek lehetünk tanúi: a siketvakság legelső nemzetközi napjának! Világszerte a siketvak emberek, a támogatók, szolgáltatók és családtagok keményen dolgoztak azért, hogy felhívják a figyelmet és érdemi változásokat sürgessenek. Itt az ideje, hogy hallassuk a hangunkat, és mindannyian segítsünk felszabadítani a kettős érzékszervi fogyatékossággal élő személyek teljes potenciálját.”
– Sricamalan Pathmanathan, Kanada
“Az ENSZ nyilatkozata azt jelenti, hogy most már emberek milliói tudják, hogy a siketvakság egy különálló fogyatékosság, amelyet meg kell érteni, és az érintetteknek meg kell kapniuk a szükséges támogatást ahhoz, hogy gyakorolhassák a jogukat, hogy hozzájárulhassanak országuk vagy a világ életéhez, ha erre vágynak. Az ENSZ június 27-ét nemzetközi siketvak tudatossági nappá nyilvánította, ami azt jelenti, hogy több ember értesül majd a fogyatékosságunkról és a képességeinkről, feltéve, hogy biztosítják számunkra a szükséges, képzett személyi segítőt (…) Elvárásom az, hogy minden ország nagyobb figyelmet szenteljen a siketvakok e csoportjának, és biztosítsa számunkra az utat a megérdemelt jogaink érvényesítéséhez (…).”
– Penny Leclair, Kanada
“A siketvakság nemzetközi napjának ratifikálása reflektorfénybe helyezi ezt a kevéssé reprezentált népességcsoportot, amire nagy szükség volt. Ez hatékonyabbá teszi a siketvak közösséget érintő politikai döntések megformálását.”
– Christopher Woodfill, USA
“Ez nem egy véletlenszerűen kiválasztott dátum – ez egy jelentős nap. Helen Keller születésnapja, aki a siketvakok érdekképviseletének egyik legbefolyásosabb alakja. Az ő öröksége világszerte a rugalmasságot, az oktatást és az emberi jogokat képviseli – és mindezt úgy, hogy ő maga is siketvak volt. Szeretnénk tovább vinni azokat az erőfeszítéseket, amelyeknek ő egyengette az utat, és ez az elismerés mérföldkő ebben az irányban. (…) Ez a kezdeményezés nem csupán a siketvak közösség jogainak elismeréséről szól – nem „csak” egy újabb ENSZ-nap a naptárban -, hanem annak biztosításáról is szól, hogy a siketvak fiatalok jövőbeli generációi egy igazságosabb és befogadóbb világban nőjenek fel.”
– Sanja Tarczay, Horvátország
“Sok országban elismerik a vak és a siket embereket – de a siketvakokat nem. Az ENSZ ezen lépése után a helyi és nemzetközi siketvak közösségnek most már erős érvei vannak arra, hogy miért kell őket külön csoportként, sajátos jellemzőkkel azonosítani. Például a taktilis jelnyelvet még mindig nem ismerik el széles körben, annak ellenére, hogy az ENSZ CRPD-ben is említik.”
– Riku Virtanen, Finnország
“Ez az állásfoglalás nagy győzelem számunkra. Többé nem vagyunk láthatatlanok. Segít megnyitni az ajtókat a siketvakok jogai előtt Nepálban.”
– Krishnamaya Adhikari, Nepál
“Ez az elismerés több, mint egy dátum – a siketvakok identitásának szimbóluma. Hivatalos elismerés nélkül túl sokáig az árnyékban éltünk – korlátozott eszközökkel, gyakran megkérdőjelezve az érdekérvényesítésünket: „Kik vagytok ti?” és „Mik vagytok ti?”. Túl gyakran soroltak be minket tévesen a vakok vagy a siketek közé, és ennek következtében a szolgáltatásokat rosszul osztották el, alábecsülték vagy egyszerűen megtagadták. Most – bátran felemelhetjük a szavunkat, és személyre szabott szolgáltatásokat követelhetünk egy egyedi és különálló közösség: a siketvakok számára.”
– Juliet Wabukawo, Uganda
“Nagyon fontos lépést tettünk afelé, hogy a siketvakságot különálló fogyatékosságként ismerjék el – és ami még fontosabb, hogy befolyásoljuk az államokat, hogy ne hagyjanak senkit sem hátra, nagy hangsúlyt fektetve az e fogyatékossággal élő személyek átfogó ellátását célzó intézkedésekre. Ugyanakkor azzal, hogy június 27-ét a siketvakság nemzetközi napjává nyilvánítottuk, láthatóvá tesszük mindazt, amire a siketvakok képesek – a foglalkoztatás, a kultúra, a sport és a személyes fejlődés minden területén.”
– Yamilia Guillén Rodríguez, Kuba
“Méltóságteljesnek és elégedettnek érezzük magunkat ettől az eredménytől, mert minden fogyatékosságnak megvan a maga emléknapja – és mi voltunk az egyetlenek, akik hiányoztak, akiket még nem hallgatott meg ez a nemzetközi szervezet (az ENSZ), amely éjjel-nappal azon dolgozik, hogy támogassa a különböző közösségeket szerte a világon, és kezelje vagy megoldja a kihívásaikat. Köszönjük a WFDB-nek, az ENSZ-nek és minden nemzeti és nemzetközi intézménynek, hogy csatlakoztak ezekhez a küzdelmekhez, amelyeket valóban és tisztelettel megérdemlünk.”
– Miriam Torres, Venezuela
“Siketvak ember vagyok, és mélységesen büszke vagyok az identitásomra. Nincs félelmem vagy aggodalmam, mert felismerem magam a világban – hűen azokhoz az elvekhez és történelemhez, amelyeket közösségként építettünk. Ma még magabiztosabbnak és erősebbnek érzem magam, köszönhetően az ENSZ Közgyűlése azon döntésének, hogy június 27-ét a siketvakság nemzetközi napjává nyilvánította. Ez az elismerés büszkeséggel tölt el engem és minden siketvak embert világszerte. Tudom, hogy ennek a lépésnek jelentős hatása lesz, és segít lebontani sok olyan korlátot, amelyekkel még mindig szembe kell néznünk.”
– Samuel Valencia, Kolumbia
“Már eddig is ünnepeltük a Siketvakság Napját… DE most, a nemzetközi elismeréssel, elmondhatjuk, hogy ez egy ENSZ által hitelesített dátum. Ez sokkal nagyobb hitelességet és erőt ad az ünneplésnek, aminek érezhetjük a nagyon pozitív hatását.”
-Eulália Alves Cordeiro, Brazília
„Tudom, hogy az állásfoglalás pozitív hatással lesz a siketvak közösségre azáltal, hogy nagyobb elkötelezettséget teremt az államok részéről a siketvak személyek jogainak érvényesülése iránt – a közpolitikák kidolgozásán és a szükséges kiigazításokon keresztül egy olyan akadálymentes társadalom kiépítéséhez, ahol a siketvak emberek elérhetik a mindannyiunk által megérdemelt társadalmi és munkaügyi integrációt.”
– Melba Benjamín, Dominikai Köztársaság
“Ez az eredmény nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a világ számára láthatóvá tegyük létezésünket – identitásunkat, mint különálló fogyatékosságot, sajátos jellegzetességekkel. Segítségével fokozatosan tovább folytathatjuk integrációnkat a globális társadalom aktív gépezetébe. Ezzel magabiztosabban és határozottabb léptekkel kezdünk el járni, továbbra is követelve jogainkat, miközben elismerjük kötelességeinket is egy egyre igényesebb társadalomban. Ha a társadalom elismeri létezésünket, akkor még többet tudunk adni annak önmagunkból. Számomra ez az elismerés, amiért sok éve harcoltunk és most megvalósult, egy lépés a jövő nemzedékek esélyegyenlősége felé. Még hosszú út áll előttünk, de ez egy visszavonhatatlan érvényű lépés számunkra és a világba való beilleszkedésünk számára.”
– Sonnia Margarita, Ecuador
(Forrás: Wfdb.eu, angol nyelvről fordította: Taskovics Adél)



