Az alábbiakban Taskovics Adél kollégánk, Hírmondó magazinunk szeptemberi számában is megjelent beszámolóját olvashatják. Képekkel is illusztráljuk az írást, köszönjük önkéntesünknek a fényképeket!
2023. szeptember 13-án délután, a múzeum előtt gyülekeztünk. Amikor már együtt volt a csapat, közösen léptünk be az intézménybe.
Kocsis Martin múzeumpedagógus volt a tárlatvezetőnk
A csoportos foglalkozást a Természetbúvár Teremben tartotta. Azért esett erre a helyszínre a választása, mert az itt fellelhető tárgyakat kézbe lehet venni. A helyiség bejárata előtt egy hatalmas kígyó preparátuma fogadja a látogatókat. Régi neve óriás recés kígyó, ma inkább kockás pitonként ismert. Az óriáskígyók közé tartozik, akiknek nincs szükségük méregre. Hatalmas testtel, nagy izomzattal rendelkeznek, fojtással ölik meg az áldozatukat.
A fára feltekeredett, hat méter hosszúságú kígyót a legtöbb látogatónak tilos megérintenie, mi viszont óvatosan hozzáérhettünk.
Látogatásunk első felében emlősállatok koponyáival ismerkedtünk
Mindenki kapott a kezébe egyet, amit Martin utasításait követve, a segítőink felügyelete mellett, alaposan megtapogattunk. Megnéztük, honnan ered és hová tapad a fő rágóizom, ez az, ami lényegében összetartja az alsó-és a felső állkapcsot. Számomra a fogak tanulmányozása volt a legérdekesebb. Meglepett, hogy ezek mennyi mindent elmondanak egy állat életmódjáról. Elsőként a metszőfogakat számláltuk meg. Egy általános ragadozónál hat darab van a felső állkapocsban, míg egy erszényesnél nyolcat találunk. A majmok ezzel szemben néggyel rendelkeznek.
A ragadozók esetében megnyúlt szemfogakról beszélhetünk. A majmok bizonyos fajtái szintén nagyra növesztették azokat, mert erős rivalizálás van a hímek között. Azoknál, melyek békésebb életet élnek, eltompult, vagy szinte teljesen eltűnt szemfogakról beszélhetünk.
Hátul a zápfogakat érezhettük meg, melyeket az ember esetében rágófognak hívunk. Ezekből a felső állkapocs egyik oldalát vizsgálva nagyon keveset találtunk a macskaféléknél, a kutyaalakúaknak viszont több van.
Néhány perc tanakodás után mindenki megtudta, hogy milyen állat koponyáját tarthatja a kezében. Volt jaguár, párduc, de különlegesebbek is akadtak, mint a fossza vagy a makákó nevezetű majom. Ennek az egyedei arról nevezetesek, hogy rajtuk tesztelték annak idején a vércsoportokat. Mint megtudtam, hozzám egy erszényes farkas koponyája került. Ez mára kihalt faj. 1936-ban pusztult el az utolsó példány. Benjaminnak hívták és fogságban tartották, Hobart város állatkertjében.
Miután mindenki egyesével megkapta Martintól a „saját állatáról” szóló tájékoztatást és feltehette kérdéseit, egy-két koponyát körbe is adtunk. Kézről kézre járt a legnagyobb, a jegesmedvéé, mely a valaha kilőtt, leghatalmasabb példány volt, 1000 kilogrammos testsúllyal. Vele döbbenetes ellentétben áll rokona, a menyét, a maga aprócska méretével, de a medvééhez nagyon hasonló koponyaszerkezetével.
A következőkben asztalokra helyezett, kitömött állatokat simogathattunk
A teljesség igénye nélkül ezekre hozok most néhány példát. A kacsacsőrű emlős a gyerekek körében nagyon népszerű. Magán is viseli a lelkes kis kezecskék nyomát: hátán egy nagy foltban már kikopott a szőr… A bébi tigris története fájdalmas: egy állatkertben töltötte rövidke életét. Már két évtizede, hogy elpusztult és megőrzés céljából preparálták.
Különös élmény volt ujjbegyeim alatt érezni a sünt. Ámulatom tovább fokozódott, mikor megtudtam: tüskéi nem a természetes színükben pompáznak. Besárgultak, mivel gazdájuk májbetegségben szenvedett. A cickány rendkívül pici méretével nagy hatást gyakorolt rám. Formája leginkább egy egéréhez hasonlít. Élelmét meglehetősen kegyetlen módszerrel „tartósítja” el télire. Nyálában idegnyugtató hatású méreg van. A zsákmányolt gilisztákat megharapdálja, így azok csak lelassulnak, nem másznak el, de életben maradnak. Így bátran elhordhatja őket a fészkébe anélkül, hogy attól kellene tartania: bomlásnak indulnak az elraktározott finom falatok. Ez a kis lény is magán hordozza a gyerekek túlzott lelkesedésének nyomát: hosszú, kanyargós farkát letörték, így a múzeum dolgozói száradós gyurmából pótolták azt.
A kiállítás keretében különböző fogakat is megismerhettünk
A bálna alsó álkapcsa olyan hatalmas méretekkel rendelkezik, amitől szinte a szavam is elakadt: hosszasan lépegettem mellette, mire elsétáltam egyik végétől a másikig. Az elefánt kanyargós agyarának nem csupán a hossza, de súlya is döbbenetes volt: egyedül fel sem tudtam emelni. A mamut fogában mély barázdákat éreztem, míg a régen élt, elefánthoz hasonló ősormányos egyetlen foga akkora és olyan összetett, hogy az egy egész állkapocsnak beillene. Mielőtt elhagytuk volna a termet, még elgyönyörködhettem a puha tollú madarakban, mint a rönkön álló fácán, vagy a lábán gyűrűt viselő kormorán.
Szívből jövő köszönet mindenkinek, aki gondos szervezésével, munkájával, vagy épp a klubon történő helytállásával hozzájárult e program megvalósulásához. Élményszerű és informatív egy órát töltöttünk a Magyar Természettudományi Múzeumban.
