CSUN 2025: a fejlődés, a prioritások és a jövő útja a siketvak emberek szemszögéből

A CSUN Konferencia a világ legnagyobb rendezvénye, amit azért
szerveznek, hogy feltárja a rendelkezésre álló legújabb lehetőségeket a
fogyatékossággal élő emberek technológián keresztül történő segítésére. Évről
évre a siketekért létrejött amerikai központ, a National Center on
Deafness szervezi. A Kaliforniai Állami Egyetem, a California State University, Northridge
a konferencia kezdete óta annak házigazdája.

Az eseményt sok éven át San Diegóban tartották, de mostanra Anaheimbe költözött

Lehetőséget biztosít arra, hogy a kutatók, szakemberek, kiállítók,
végfelhasználók, előadók és más résztvevők megoszthassák egymással a
segítő technológiák terén szerzett ismereteiket és bevált
gyakorlataikat. A résztvevők között akadálymentességi szakértőket,
érdekképviseletben dolgozókat, fogyatékossággal élő embereket, kormányzati és
üzleti szereplőket is találhatunk.

A 2025-ben megrendezett, negyvenedik konferencián Scott Davert is megjelent

Ő a Helen Keller Nemzeti Központ vezető kutatási és képzési szakértője. A siketvak szakember látogatásának célja az volt, hogy megismerje azokat
a technikai újításokat, melyek megkönnyíthetik mind az ő életét, mind a
többi, egyidejű látás-és hallássérüléssel élő személy mindennapjait.
Az alábbiakban az általa írt beszámolót olvashatják.

Letöltési link:
https://siketvak.hu/wp-content/uploads/2025/09/CSUN-2025-magyarul-.docx