“Gondosóra” program – idős szeretteinkre a távolból is felügyelhetünk

Míg régen természetes volt, hogy a családtagok szoros fizikai közelségben éltek – akár több generáció is osztozhatott egy lakóhelyen -, mára ez egyre kevésbé jellemző. Az idős családtagokról, ismerősökről való gondoskodás felelősségteljes feladat, melyet a megváltozott körülményekhez kell igazítani.
Ebben nyújt hathatós segítséget a Gondosóra Program, mely az egész országot behálózó jelzőrendszerre épül. A regisztrációkor megadott kontaktszemély (családtag, barát, szomszéd, netán szociális gondozó) baj esetén könnyen értesíthető. A jelzőeszköz ingyenes, épp úgy, ahogyan a mellé járó szolgáltatás is. Ez utóbbi Magyarország összes településén hozzáférhető, a hét minden napján és órájában. A kormány által biztosított lehetőséggel 65 év feletti, saját otthonukban lakó magyar állampolgárok élhetnek.

A segítségkérés folyamata:

  1. A bajban lévő felhasználó megnyomja a készülékén található egyetlen gombot.
  2. Az eszköz jelzést küld a diszpécserközpont felé.
  3. Itt felveszik a kapcsolatot az adott személlyel, értékelik a helyzetet.
  4. Kezdeményezik a segítségnyújtást, értesítik a megadott kontaktszemélyt.
  5. Indokolt esetben a sürgősségi segélyhívó értesítése is megtörténhet.

Az eszközt nyakban és karon is lehet hordani, rendszeres feltöltése azonban elengedhetetlen a biztonságos működéshez.
Minden jelzésre reagál valaki, a megfelelő intézkedések folyamata pontosan szabályozott. Vészhelyzetben továbbra is a 112-t szükséges hívni, a készülék nem riaszt közvetlenül orvost, hatóságot, nem sürgősségi segélyhívó. Indokolt esetben azonban a diszpécserközpont ebben segíthet.
A regisztrációs űrlap, melyet az érintett idős ember, de segítője is kitölthet, az alábbi linken érhető el:
gondosora.hu – regisztráció

FONTOS KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK!

Jónás Eszter szociális munkásunk felvette a kapcsolatot a projekt kapcsolattartóival, akiktől az alábbi kiegészítő információkat tudta meg:

■ A szolgáltatáshoz járó készülékben van beépített elesés- jelző, ám az ügyfél helyzetét követő, „elkóborlást” megakadályozó funkcióval nem rendelkezik.
■ Használata azoknak javasolt, akik elegendő hallással rendelkeznek ahhoz, hogy szót értsenek a diszpécserrel.
■ Arról, hogy a szerkezet vízálló-e, még nincs információnk, erről későbbiekben fogunk tájékoztatást adni.

Taskovics Adél

Forrás: gondosora.hu