Meghívó egy közös „láthatatlan” színházi előadásra látó és látássérült nézőknek

Kedves Tagjaink!

Az alábbi programokat nem az Egyesület szervezi, érdeklődni, jelentkezni önállóan  a programok alján  szereplő  elérhetőségen lehet.

Időpont: 2017. március 20. 18 óra

Helyszín: Átrium Film-Színház, Margit krt. 55.

Megközelíthető: 4-6-os villamossal a Mechwart liget megállóból pár lépés séta

Apropó:

2017. január 16.-án az Átrium Film-Színház akadálymenetesítette látássérült nézőknek Szabó Borbála Kerengők-Csongor, Tünde című darabját. Akkor 19 látássérült néző hallgatta a narrációt és vett részt a rendezővel és a szereplőkkel való színpadbejáráson, ami inkább afféle közönségtalálkozó volt.

És akkor Magács László, az Átrium Film-Színház igazgatója és a darab rendezője, valamint Szabó Borbála írónő kíváncsi lett.

Mi lenne, ha a látó nézőknek is megadnák a lehetőséget a narráció meghallgatására? És ha már meghallgatták a narrációt, legyen egy beszélgetés a tapasztalatokról, élményekről a látássérült nézőkkel közösen!

Az ötlet immáron másodszor valósul meg az Átrium Film-Színházban, 2017.március 20.-án, Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesülettel, valamint a Láthatatlan Kiállítással együttműködve.

Az est menete:

  • 17.45 találkozó a színház aulájában
  • 18.00 beszélgetés Szabó Borbála írónővel és Magács László rendezővel
  • 18.45 helyek elfoglalása, eszközök kiosztása, használatuk betanulása
  • 19.00 előadás kezdete
  • 21.00-22.00 színpadbejárás és közönségtalálkozó

Jegyár: 100 Ft/ látássérült néző. A színház kérése, hogy a látássérült, és a látó nézők is  regisztráljanak az előadásra a következő email címen:

sari@nezokepzo.hu

A kísérőknek, látó nézőknek teljes áru jegyet kell váltaniuk a színház jegypénztárában vagy a  megszokott fórumokon, helyszíneken.

A színház így ajánlja darabját:

A felnőtté válás problémái. Férfi és Nő. Más az agyuk. Másképpen gondolkodnak, másképpen emlékeznek ugyan azon eseménysorra. Virtuális kalandok és valós élet. Miért válik boszorkánnyá egy fiús anya? És természetesen szerelem. Szóval, Csongor és Tünde a 21. században.
Az átrium Film-Színház Kerengők-Csongor, Tünde című darabja különösen ajánlott fiatal felnőtteknek, akik napi szinten kalandoznak a virtuális világban, de már ki kellene lépniük a valós életbe, és szülőknek, akik éppen elengednék… vagy még sem, felnőtté váló gyerekeiket.
A történet:
Csongor átlagos kamaszfiú, aki éjjel-nappal a számítógépe előtt ül. Minden országot bejárt már, minden messzi tartományt – legalábbis a virtuális birodalomban. De ahhoz, hogy kilépjen a szobája ajtaján, nagy bátorság kellene. Különösen azért, mert édesanyja, Mirigy őrzi ajtaját – nem nagyon szeretné, ha fia kilépne rajta.
Csongor keresi az élet értelmét, de vajon mit csinál ez alatt Tünde? Mi a Nő útja? Ő egy másik világból érkezett: Tündérországból, ahol örök béke van és nyugalom, ahol nem ismerik a félelmet és a szenvedélyt. De a szerelemért elhagyta hazáját és idejött közénk. Még nem sejti, mennyi ellenséggel kell szembenéznie annak, aki boldog akar lenni!
Csongor és Tünde két külön színdarab, amelyek végül mégis egybefonódnak. Ami az első részből hiányzik, az ott van a másodikban. Ami a Férfiból hiányzik, megvan a Nőben, és fordítva – így érthetjük meg a nagy egészet: az Embert.

Előnarráció az alábbi linken található:

Az eseményre jelentkezni a regisztráció után, az akadalymenteskultura@gmail.com vagy epetne@gmail.com email címeken is szükséges.

Telefon: 06 70 383 7766

Szeretettel vár minden kedves érdeklődőt, bátor vállalkozót az Átrium Film-Színház, az AKKU Egyesület és a Láthatalan Kiállítás.