A szlovén siketvakokat tömörítő DLAN Egyesület 2025. október 22-én ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból színvonalas rendezvényt tartottak a ljubljanai Városi Színházban.
Egyesületünk elnökének, Gangl Tamás beszédének videója itt található:
https://www.facebook.com/simona.gerencerpegan/videos/1951810932359983/?t=0
A Siketvakok Országos Egyesülete képviseletében négyen vettünk részt az eseményen:
- Gangl Tamás, az Európai Siketvak Unió alelnöke;
- Királyhidi Dorottya, a SVOE főtitkára;
- Taskovics Adél, a Hírmondó szerkesztője
- Romanek Inka (édesanyám). Ő egyrészt az én kísérőm volt az utazás alatt, másrészt az általa készített, tapintható festmény volt egyesületünk egyik ajándéka, amivel megleptük az ünnepelteket. (Szlovénia címere)
Az ünnepség délután 5 órakor kezdődött, elsőként egy kisfilmet néztünk meg, mely összefoglalta a szlovén siketvak közösség történetének 20 évét. Ebben többek között azt is kiemelték, hogy a kommunikáció kulcsfontosságú minden ember életében, és ez alól azok sem jelentenek kivételt, akik bizonyos értelemben „mások”.
A siketvakok nyelve éppen ezért folyamatosan fejlődik
Sokféle brosúrát, könyvet, kiadványt publikáltak ebben a témában. 2006-ban Ljubljana volt a helyszíne az első konferenciának, amelyet a siketvakoknak szerveztek. A DLAN Egyesület mostanra nemzetközi együttműködéseknek is tagja. A nyelv az egyik legerőteljesebb aspektusa a siketvakok jogaiért folytatott küzdelemnek. Az esemény idején küszöbön állt egy önálló törvény elfogadása, mely a siketvak személyek megsegítését célozta. (Ezt az ünnepség másnapján el is fogadta a Parlament).
A vetítés után Mirjana Šernek, egy vak hölgy csodálatos éneke következett. Saját szerzeményét adta elő, „Az én szemem” címmel. A dal az érintés fontosságáról, a szeretet nagyságáról szól és arról, hogy miként lehet a környezet szépségét a szavakon keresztül átadni.
A DLAN Egyesület jelenlegi elnöke, Helena Petrovčič is felszólalt az ünnepségen
Felidézte, hogy amikor fiatal volt, romlani kezdett a látása, majd később a hallása is. Gyakran érezte magát nagyon egyedül. Később találkozott emberekkel a DLAN egyesületből, és ebben a közösségben barátokra lelt. Ma örömmel tölti el, hogy ennek az egyesületnek a képviselője lehet. Mindenkinek van szíve és saját története. Ezen történetek egy részét el lehet olvasni a könyvükben.
A következő felszólaló dr. Simona Gerenčer, a DLAN főtitkára volt
Az egyesület 20 évét úgy írta le, mint 20 évnyi együttműködést, reményt, életet. Elmesélte, hogy több, mint 20 évvel ezelőtt találkozott először siketvak személlyel. Szlovén jelnyelvi tolmács végzettséggel rendelkezett és szociális munka szakon diplomázott. Ennek ellenére mégsem tudta, mit kezdjen a helyzettel, nem tudott a siketvak személlyel kommunikálni. Ez a találkozás további tanulásra, fejlődésre ösztönözte. Elindult egy úton, ami kezdetben tele volt tehetetlenséggel, az igazság bizonygatásával. Tele ölelésekkel, könnyekkel, fájdalommal. Voltak egészen kicsi és nagyon nagy győzelmeik is.
Az utóbbira kiváló példa, hogy a siketvak emberek nyelvét beleírták Szlovénia alkotmányába. Szlovénia az első ország, amely így cselekedett. Az egyesület alapítói olyan emberek, akik nem ismernek lehetetlent, akik mindent lehetségessé tesznek. Az ő munkájuk nem csupán egy munka. Nem tudják megszámolni azokat az órákat, amiket a munkaidőn kívül, önkéntes alapon dolgoztak. Ez mára egy életformává vált számukra.
Simona után Tina Gaber Golob, a siketvakok jogainak a nagykövete érkezett a színpadra
Beszédében felidézte az első alkalmat, amikor találkozott Simonával. Ez az önkormányzat épületében történt.
Simona ekkor rangos kitüntetést, díjat kapott Ljubljana város önkormányzatától. Ez a nap egyébként épp Tina születésnapjára esett. Beszélgettek a siketvak emberekről, és akkor neki eszébe jutott egy régi emlék. Visszaemlékezett egy fiúra, aki azért veszítette el a látását és a hallását, mert egy petárda felrobbant a közvetlen közelében.
Tina egészen odáig azt gondolta, hogy ez a fiú az egyetlen siketvak ember. Amikor találkozott és beszélt Simonával, szembesült azzal, hogy mások is élnek ugyanilyen kétszeres érzékszervi sérüléssel. Feltette Simonának a kérdést, hogy miként lehetséges, hogy két évtizede küzd a siketvakok jogaiért. Ő válaszként megosztott vele egy nagyon személyes történetet. Elmondta, hogy elvesztette korábbi párját, ugyanis elhunyt, akit Robert Gabornak hívtak. Amikor ő meghalt, Simona tett egy ígéretet.
Tina úgy érzi, hogy biztosan nem véletlen, hogy az élet megszervezte ezt a találkozást közötte és Simona között – már csak azért sem, mert az ő neve is Gaber és a férje neve Robert. Miként édesapja neve Robert Gaber. Simona megtartotta az ígéretet, amit barátjának tett. Ahogy teltek az évek, létrehozta a Siketvakok DLAN Egyesületét. A siketvakok nyelve Szlovénia alkotmányának a része. Sokféle sportesemény zajlik az egyesület keretein belül, számos művészeti eseményt is tartanak. Röviden: egy valódi közösség jött létre, ami nagyon fontos az érintettek számára.
Tina jól emlékszik arra a napra, amikor először lépett be a siketvakok otthonába, a DLAN egyesület területére. Esős szerdai nap volt, de az oda tartozó emberek között mégis megtalálta a napsütést. Megmutatták, miként lehetséges megélni az álmokat. Mindenkinek megvannak a maga kicsi, őrült álmai és a nagy álmai egyaránt. A félelem vagy a társadalom azonban gyakran megállít minket abban, hogy elérjük ezeket.
Tina beszéde után ismét egy zenei produkció következett. Marko Vozelj énekelte el saját dalát. Úgy fogalmazott: amit a kezünkkel tudunk adni, az a legkisebb típusú érintés. Amiről viszont ő fog énekelni, az a lehető legnagyobb érintés: az ölelés. A dal egy egészen hosszú, ezer évig tartó ölelés képét festi elénk és azt, hogy a szeretetet nem lehet csak úgy megszokni. Ljubljana alpolgármestere volt a következő felszólaló. A polgármester nevében átadta gratulációját és jókívánságait az egyesületnek.
A polgármester gyakran mondja, hogy neki van a világon a legjobb csapata
És valóban nagyon eredményesek: az elmúlt 20 évben nagyjából 2000 projektnek tett eleget Ljubljana városa. Ez a nagyszerű, eredményes csapat az elmúlt 20 évben úgy gondol a DLAN egyesületre, mint ami a csodával egyenlő. Jogszabályokat alkottak meg a siketvak emberek számára. Ljubljanában rengeteg mottót, szlogent használnak. Amit ő a legjobban szeret ismételni, az, hogy: „Itt vagyunk együtt”. És valóban: Ljubljanában mindenkit szívesen látnak. Sok pozitív energia van azok számára is, akik csak látogatóba jönnek a városba, de azoknak is, akik itt élnek.
Ljubljana város neve abból a szlovén szóból ered, melynek a jelentése: szeretni. Ez a város tele van szeretettel. Szlovénia fővárosának a nevét, ha kibetűzzük, ott van benne a szeretet. Ebben az országban tehát ők a szeretet fővárosa. Itt mindenki megtalálja a biztonságos helyét.
Egyesületük a Siketvakok Világszövetségének is tagja
A Világszövetség elnöke, dr. Sanja Tarczay videóüzenetet küldött, melyben köszöntötte a 20 éves DLAN Egyesületet. Megvallotta: Szlovénia rendkívül közel áll a szívéhez. Már az előtt is, hogy létezett volna a DLAN Egyesület, személyesen ismerte Simonát és Petrát, akik folyamatos elkötelezettséget mutattak a siketvakok világa felé. Azért dolgoztak, hogy jobbá tegyék Szlovéniában az érintettek életminőségét. Rengeteg akadály volt, komoly erőfeszítéseket kellett tenni ezek megszüntetéséért. A Horvát Siketvakok Egyesülete DODIR és az Európai Siketvak Unió, valamint a DLAN egyesület kölcsönösen támogatást nyújtott egymásnak, és így bátran néztek szembe az előttük tornyosuló akadályokkal. Ez az út nem volt könnyű, ám a nagyszerű fejlődés, melyet a DLAN Egyesület elért Szlovéniában, tisztán látható. Ez nagy boldogsággal és büszkeséggel tölti őt el.
Egy fontos lépést még kiemelt, ami tovább javítja a siketvak emberek életminőségét. Azt, hogy az ENSZ a közelmúltban elismerte a siketvakság nemzetközi napját, amely létfontosságú megalapozása a siketvak közösség kedvezőbb helyzetének.
Aleks Volasko énekelt egy dalt, „Az élet értelme” címmel
A dalt az összes szlovén siketvak embernek ajánlotta és mindenkinek, aki azon dolgozik, hogy jobbá tegye az ő életminőségüket. Egy támogató, szeretett személy jelenléte jelentést adhat az ember életének, hiszen az élet valódi ritmusát a szívünkön keresztül érezhetjük meg.
A DLAN Egyesület az Európai Siketvak Uniónak is teljesjogú tagja
Gangl Tamás, az EDbU alelnöke is mondott ünnepi beszédet, magyarul adta elő, melyet Simona tolmácsolt szlovén nyelvre a jelenlevőknek. Az Európai Siketvak Unió és a Siketvakok Országos Egyesülete nevében is gratulált a DLAN Egyesület megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. Az évforduló fényét emeli, hogy ezt október 22-én, a siketvakság európai napján ünnepelhettük. 20 évvel ezelőtt Simona és más, támogató emberek, illetve maguk az érintetek hozták létre az egyesületet.
Céljuk az volt, hogy küzdjenek a siketvak emberek jogaiért, a siketvakság, mint önálló fogyatékossági csoport elismeréséért
Harcoltak a kommunikációs akadálymentesítésért, az életminőség javításáért, hogy teljes jogú tagjai lehessenek a társadalomnak, részt vehessenek az oktatásban, munkát vállalhassanak. Röpke 20 év alatt számos eredményt értek el, amelyet velünk, a magyar siketvakokkal közös, szoros szakmai együttműködés révén figyelemmel követhettünk és támogathattunk. Köszönetét fejezte ki a Szlovén Köztársaság miniszterelnökének és kormányának, Ljubljana polgármesterének, hogy a siketvakok ügye mellé állt.
Azonban számos kihívás és feladat áll még mindenki előtt
Ilyen például az elemi rehabilitációs szolgáltatás megszervezése, ami a siketvak emberek önálló életvezetését segítheti elő. Biztosítani kell az oktatásban és a munkaerőpiacon is az akadálymentesség és a befogadás feltételeit.
Az Európai Siketvak Unió és a Siketvakok Országos Egyesülete ehhez minden szakmai segítséget megad a DLAN Egyesületnek a jövőben is. Végül sok sikert kívánt a szlovén siketvakoknak céljaik elérésében. Zárásként szlovén nyelven is boldog 20. évfordulót kívánt a DLAN Egyesületnek.
Majd megragadta az alkalmat, hogy átadja az egyesületünk ajándékát a DLAN-nak. Egyrészt Szlovénia címerének tapintható másolatát adta át, mely Romanek Inka munkája, illetve egy szemet mintázó kerámialámpát, hogy mutassa meg nekik a látást, a világot.
Nagy-Britannia nagykövete, Victoria Jane Harrison következett
Ő egy vak hölgy, aki segítő kutyájával érkezett a színpadra és végig szlovén nyelven szólt a résztvevőkhöz. Szlovénia brit nagyköveteként és vak személyként alá tudja támasztani: ez a nap nem csupán egy fontos esemény a DLAN egyesület életében. Köszönetnyilvánítás is egy közösségnek, amely tudja, hogy mit jelent a kreativitás és mit jelent az, hogy együtt lenni. A DLAN Egyesület jóval több, mint egy történet a fogyatékosságról. Ez a hidak építéséről szól még akkor is, amikor mások erre nem is számítanak. Olyan emberekről van itt szó, akik egy valódi társadalmat hoznak létre nap, mint nap.
Az elmúlt 20 évben a DLAN Egyesület olyan embereknek adott hangot és láthatóságot, akiken a társadalom többi tagja gyakran átnéz
Most pedig sokféle módon hallhatunk róluk: művészeten, zenén, személyes történeteken keresztül. Ennek köszönhetően az is megmutatkozott, hogy a kommunikáció nagyon sokféle módon megvalósulhat. Ez az egyik legfontosabb üzenete azoknak, akik versenyre kelnek saját fogyatékosságaikkal. Arra hívta a résztvevőket, hogy ne csak az elmúlt 20 évet, a huszadik évfordulót ünnepeljék.
Tekintsenek a jövőbe is
Egy olyan jövőbe, ahol minden embernek meglesz a lehetősége arra, hogy sikeres legyen a társadalomban. Egy olyan jövőbe, ahol pontosan még nem tudjuk, hogy milyen jellegű kihívások várnak majd ránk. Egy olyan jövőbe, ahol a siketvakok sem tudják még, hogy milyen kihívások is várnak rájuk. De ezek olyan kihívások lesznek, melyekkel közös erővel felvehetjük a versenyt. Ez ma mindnyájunk számára egy lehetőség, hogy bevonjuk ezeket az embereket a társadalom életébe. Az viszont fontos, hogy ez ne egy olyan bevonás legyen, ami csak papíron létezik. Nem kitaláltnak, elképzeltnek kell lennie, hanem valóságosnak. A társadalmi bevonódásnak valóságosnak kell lennie, így közös erővel tudunk létrehozni egy társadalmat.
Ezt követően Marko Vozelj adott elő két dalt.
Vlasta Nussdorfer régóta jogvédőként tevékenykedett Szlovéniában, és fontos támogatója a DLAN Egyesületnek
Azt mondta: ez a nap idáig történetekről szólt. Olyan emberek történeteiről, akik gyakran „láthatatlanok”. Örül, hogy egy olyan időszakban élhet, amikor ezek közül az emberek közül egyre többen kezdenek láthatóvá válni. Ezek az emberek a társadalom pereméről jöttek, nagyon súlyos fogyatékossággal élnek. Volt idő, amikor ő maga például nem is tudta, hogy élnek közöttünk ilyen állapotú személyek. Szeretett volna velünk megosztani egy történetet.
Tíz éves volt, amikor életében először találkozott fogyatékossággal élő emberrel
Az a hölgy felnőtt volt, mégis velük, gyerekekkel játszott. Ő akkor megkérdezte a szüleit, hogy egy felnőtt ember miért játszik velük, gyerekekkel, mintha csak egy lenne közülük. A szülei elmondták neki, hogy ez a hölgy más. Ő akkor pontosan nem értette, hogy ez mit jelent, mert nagyon kedves volt velük. Ezt követően hosszú évekig nem találkozott fogyatékossággal élő emberrel. 2006-ban aztán meglátogattak egy központot, melyet sérült embereknek hoztak létre. El sem tudta képzelni korábban, hogy egy-egy ilyen centrumban mennyi fogyatékossággal élő személy él.
Úgy érezte, hogy az az élet, amit ott tapasztal, nem is a valós élet
A lakók nagyon hálásak voltak a játékmackókért, amiket a látogatóiktól kaptak. Sokan még el is sírták magukat örömükben. Azóta elmondhatja, hogy sokan közülük mind a mai napig baráti kapcsolatot ápolnak vele. Átütő erejű tapasztalat volt számára, amikor kipróbálta, milyen kerekesszékben ülni. Megtapasztalta, milyen az, amikor nem tud egyedül kinyitni egy ajtót, nem tud elmenni a boltba, nem tudja élni azt az átlagosnak vélt életet, amit eddig megszokott. Ez 30 évvel ezelőtt volt, amikor még nem álltak rendelkezésre rámpák a kerekesszéket használók számára.
Aztán jöttek emberek, akikben megvolt az erő ahhoz, hogy javítsanak ezen a helyzeten. Később rákbetegekkel is találkozott. Olyanokkal, akikben megvolt az erő, hogy felvegyék a harcot ez ellen a szörnyű betegség ellen.
Még ennél is később jött el annak az ideje, amikor találkozott Simonával
Ő pedig bevezette a siketvak emberek világába. Vlasta ekkor feltette magának a kérdést: hogyan lehetséges az, hogy valaki egyszerre nem is hall és nem is lát? Annyira érdekelte őt ez a kérdés, hogy találkozott velük, azóta pedig elválaszthatatlanok egymástól. A közösen töltött idő alapján pedig határozottan állítja, hogy a DLAN Egyesület minden egyes tagja fantasztikus.
Az egyesület tagjai nagyszabású, színvonalas multimédia prezentációt adtak elő, melynek a címe: „Akik a szívükkel hallanak, és a kezeikkel figyelnek”
Ez a prezentáció a haptikus érintés, kommunikáció hihetetlen erejét mutatta meg. Összefoglalták az egyesület 20 éves történetét, jeleltek, táncoltak. 2005-ben kezdődött a siketvakokért végzett, szisztematikus munka – ismertette a prezentáció. Ekkoriban kezdődött meg életük felfedezése, szociális rehabilitációjuk. Amikor ez az egyesület megkezdte működését 2005-ben, a horvát és a magyar siketvakokat tömörítő egyesülettől nagyon sok segítséget kapott. A színpadon ekkor Anton Polutnik állt, akinek személyes története hangalámondással hangzott el. megtudhattuk róla, hogy kevesebb, mint egy százalékot lát. Bár hallható módon nem tud beszélni, vágyik kommunikálni és küzdeni a hozzá hasonló helyzetű, állapotú emberekért.
Sok éve már annak, hogy megjelent egy tanulmány a siketvak emberekről, de az, amit ebben az írásban publikált a szerzője, mind a mai napig érvényes
Sok olyan siketvak ember van, aki a mai napig falak mögött éli az életét. Közülük sokan megosztották, elmesélték már saját történetüket. Nyelvük nélkülözi a hangokat és a látást, sürgető volt egy teljesen új nyelvet alkotni a számukra. Minden haptikus, taktilis, tehát minden az érintésen alapul. A haptikus kommunikáció lényege, hogy az egyébként vizuálisan érzékelhető információkat taktilis mozdulatokkal adják át nekik.
A Braille írás is nagy szerepet tölt be az érintettek életében. Fontos szimbólum a piros-fehér bot, de a legnagyobb szükség még mindig a személyi segítők és a siketvak jelnyelvi tolmácsok iránt mutatkozik.
Dinamikus és nehéz is egyben – ezekkel a szavakkal lehet leginkább leírni a kezdeti időszakot
Ekkoriban a legnagyobb dolog, amit elértek, az volt, hogy elég bátrak voltak beszélni azokról a dolgokról, amiket egyedül, segítség nélkül nem tudnak megtenni. Az ezt követő időszakban nem egy különálló társadalommá, hanem egy jó közösséggé váltak. Ekkoriban kezdték el hallatni a hangjukat. Nemzetközi eseményekre, konferenciákra látogattak el. Egyre inkább kezdett kinyílni körülöttük a világ. Végül Ljubljana városa adott nekik egy helyet, ahol elkezdhették felépíteni saját otthonukat. Ma már vannak könyveik, hangoskönyveik, Braille könyveik, olyanok is, melyek a szlovén mellett angol, szerb, orosz és magyar nyelven is elérhetők. Mostanra több, mint 90 publikációval büszkélkedhetnek.
Az első segítőnek köszönhetően, aki belépett a DLAN Egyesület életébe, a siketvak tagok elkezdhettek új dolgokat felfedezni
A kicsiny világukat végül valamivel nagyobbá, szélesebbé tudták varázsolni. Megtanulták, hogyan tudnak a társadalomban élni, megfelelően kommunikálni, társukká vált a mindennapokban a nevetés és a jó hangulat. Mindez még nagyobb sikerek elérése felé vezette őket. Ezt a jó kedvet hozta el a színpadra Darinka, aki ütemes zenére nagyszerű táncot mutatott be, hastánccal fűszerezve.
A prezentáció hátteréül szolgáló kisfilmen azt is megmutatták a résztvevőknek, hogy miként szoktak a siketvak emberek tapsolni. (Megvallom, ez az információ számomra is új volt). A lábunkkal kellett dobogni, hogy Darinka érezze a vibrálást, mivel a hagyományos értelemben vett tapsot nem láthatja, nem hallhatja.
Tíz évvel ezelőtt, 2015-ben az egyesület nagyon nehéz éveket élt meg
Nagyon sokat sírtak, és vártak-vártak. A DLAN Egyesület közel került ahhoz, hogy végleg bezárjon. Bár közel álltak hozzá, végül mégsem adták fel. Mostanra úgy érzik, lehetetlen őket félre söpörni vagy megfélemlíteni. Hittek egymásban, folytatták a közös munkát. Egymásból és más emberekből is erőt merítettek. 2015-ben aztán a DLAN Egyesület helyzete egyre jobb és jobb lett. Európai siketvak konferenciát is szerveztek. Hangjuk egyre messzebbre és messzebbre hallatszott el. Ekkor érkeztek meg a jelenlegi helyükre, a napi ellátást biztosító centrumba is. Egyre és egyre több eseményt szerveztek, majd elérték, hogy a siketvakok nyelve a szlovén alkotmányba kerüljön. Felvették saját dokumentumfilmjüket, „Az érintés ereje” címmel. Ebben megmutatták, hogy mennyi mindenre képes egy siketvak ember is.
A történetmesélés azzal folytatódott, hogy túlélte az Egyesület a Covid-19 pandémiát is
A járvány elvette tőlük az érintést, ami a legfontosabb a számukra. De az egyesületben továbbra is dolgoztak értük, a jogaikért, a nyelvükért, és a jogszabályért, ami akkor állt az elfogadás küszöbén. Sok minden történt tehát a tagokkal: néha féltek, néha zavarban voltak, de a remény akkor is velük maradt. A prezentáció záró üzenete az volt, hogy: mint minden más ember, ők is küzdenek a jogaikért. Boldog emberek, annyira boldogok, hogy még táncra is perdülnek – amit valóban be is mutattak a színpadon.
Nagyjából ötvenen lehettek ekkor a színpadon, köztük segítők is. Énekeltek együtt a DLAN Egyesület himnuszára, melynek a címe: „Ne add fel, csak menj tovább”. Ez az a dal, amit külön nekik írtak.
Az előadás után Simona tért vissza a színpadra, hogy összegezze az eseményt
Köszönetet mondott mindenkinek, majd a színpadra hívta maga mellé segíteni a siketvakok jogainak nagykövetét. Díjakat adtak át mindenkinek, aki a szívével dolgozik értük. Mindenkinek, aki bátor és erős volt ahhoz, hogy túlélje a csendet minden nap. Elismerését fejezte ki irányukba. Köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatta az egyesületet. Elismerésben részesültek többen az egyesület munkatársai közül, majd az egyesület régi és aktív tagjai, Vinko Trinkaus és Anton Polutnik. Janko Plesec, az egyesület előző elnöke, és Petra Rezar, a társalapító is kapott kitüntetést. Épp így díjazták segítségéért az egyesület lelki gondozóját (egy papot), egy akadémiai támogatót, munkájukat segítő jogászt, vagy épp a nyelvészprofesszort, aki segített az alkotmányba írni a siketvakok nyelvét.
Gangl Tamásnak, az EDbU alelnökének is köszönetet mondtak a támogatásért, az együttműködéséért, és a jó kapcsolatért, ami már azelőtt megkezdődött, hogy az egyesület létre jött volna. Ljubljana polgármesteréről, illetve a miniszterelnökről szobrot is készítettek az egyesületben, nekik ezek átadásával fejezték ki hálás köszönetüket. Ezzel a program hivatalos része véget ért, és a színház halljába, hangulatos állófogadásra, kötetlen beszélgetésre invitáltak minket.
(A cikket írta: Taskovics Adél)
