Tagjaink közül páran lelkesen vállalták, hogy kamera elé állnak és elmondják röviden, miben kaptak segítséget tőlünk, vagy éppen egy-egy segédeszközt is megmutatnak, aminek a használata nélkülözhetetlen számukra. Céljuk ezzel az, hogy felhívják a figyelmet élethelyzetükre, s arra, hogy aki teheti, az most támogathatja egyesületünk munkáját adója 1%-ának felajánlásával. Ebben a bejegyzésben megtalálhatja az eddig megjelent felvételeket, a gyűjteményt folyamatosan frissítjük. A felajánláshoz szükséges adatokat a cikk végén megtalálja. [Tovább olvasom…]
Személyes hangvételű videókkal hívják fel a figyelmet tagjaink az adó 1%-os felajánlásra
Márciusi szabadidős klub: egy kevéssé ismert mozgásforma, az Aviva torna kipróbálása
2026. március 11-én, szerdán szabadidős klub volt egyesületünk nagy, közösségi termében. Elsőként Molnárné Katona Eszter köszöntötte a résztvevőket, majd megtettük a szokásos bemutatkozó körünket. Eszter kézről kézre adott a körben ülők között egy plüss macit, és akinél éppen az állatka volt, az elmondta a nevét. Ebből kiderült, hogy a klub összesen 14 fő (7 egyesületi tag, 6 munkatárs/önkéntes segítő és 1 vendégelőadó) részvételével zajlott.


Ez az alkalom kifejezetten az egészségtudatos, mozgást szerető embereknek szólt, azaz Aviva torna volt a program.
A tornát vezető vendégelőadó, Matok Eleonóra (Nóri) elmondta: amit hozott nekünk, az egy, a hormonrendszerre ható mozgásforma
Különlegessége, hogy nagyon sok mindenben tud segíteni, férfiaknak és nőknek egyaránt. [Tovább olvasom…]
A Csend – Balázs Béla színdarabja siketvak tagjaink előadásában
Jó hírünk van azok számára, akik várták a videófelvételt. Felkerült a YouTube-ra a 2025. október 15-én tartott előadásunk.
Részletek
Elkészült videónk, melyben az adó 1%-os felajánlásra bátorítjuk nézőinket
“A látás és hallás sérülhet, de az ember teljessége nem” – hirdeti mottónk. A rövid összeállítás egyesületünk sokszínű tevékenységét mutatja be képekben.
Siketvakok Országos Egyesülete
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.
adószámunk: 18061031-1-42
Látás- és hallássérült nézőinknek röviden ismertetjük a videó látható és hallható tartalmát
Európai Akadálymentességi Csúcstalálkozó – konferencia az EDF és a Microsoft szervezésében (2. rész)
Alább a 2025. október 14-én megtartott egész napos konferencia első panelének összefoglalóját olvashatják. A moderált beszélgetés címe ez volt: “Az Európai Akadálymentességi Törvény: a nemzeti végrehajtás a középpontban”. [Tovább olvasom…]
Fiatal csapatunk a Mentőmúzeumban járt – Családiasan, két felvonásban
2025 november 19-re esett az egyesület soron következő fiatalok klubja. Programként a Kresz Géza Mentőmúzeum bejárása volt meghirdetve tárlatvezetéssel. A Nyugati pályaudvar zsúfolt villamosmegállójában négyen jelentünk meg SVOE tagok, valamint egy bájos önkéntes főiskolai hallgató is csatlakozott hozzánk és végig előzékenyen segített bennünket.

A belváros forgatagából egy rövid sétával jutottunk el a Mentőpalotába, melynek első emeletén található a múzeum. Nagy szeretettel fogadtak, és a látogatás ideje alatt az egyedi igényeinket szem előtt tartva vezettek bennünket. [Tovább olvasom…]
Európai Akadálymentességi Csúcstalálkozó – konferencia az EDF és a Microsoft szervezésében
(1. rész)
2025. október 14-én, kedden egész napos konferencián vettem részt az Európai Fogyatékosságügyi Fórum (EDF) és a Microsoft szervezésében. Az eseményt, mely az Európai Akadálymentességi Csúcstalálkozó (angolul European Accessibility Summit) címet viselte, hibrid módon tartották. [Tovább olvasom…]
Szabadidős klubot tartottunk a karácsonyi készülődés jegyében
2025. november 12-én, szerdán délután szabadidős klubot tartottunk telephelyünk nagy, közösségi termében. A programot Molnárné Katona Eszter és Miklós Csilla vezette. Miután elfoglaltuk helyünket a nagy terem lenti részében elhelyezett székeken, következett a már jól megszokott bemutatkozó kör. Ennek köszönhetően a látássérültek is megtudhatták, kik [Tovább olvasom…]
20 éves lett a Szlovén Siketvakok DLAN Egyesülete
A szlovén siketvakokat tömörítő DLAN Egyesület 2025. október 22-én ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból színvonalas rendezvényt tartottak a ljubljanai Városi Színházban.
Egyesületünk elnökének, Gangl Tamás beszédének videója itt található:
https://www.facebook.com/simona.gerencerpegan/videos/1951810932359983/?t=0

A Siketvakok Országos Egyesülete képviseletében négyen vettünk részt az eseményen:
- Gangl Tamás, az Európai Siketvak Unió alelnöke;
- Királyhidi Dorottya, a SVOE főtitkára;
- Taskovics Adél, a Hírmondó szerkesztője
- Romanek Inka (édesanyám). Ő egyrészt az én kísérőm volt az utazás alatt, másrészt az általa készített, tapintható festmény volt egyesületünk egyik ajándéka, amivel megleptük az ünnepelteket. (Szlovénia címere)
Az ünnepség délután 5 órakor kezdődött, elsőként egy kisfilmet néztünk meg, mely összefoglalta a szlovén siketvak [Tovább olvasom…]
A Csend – látás-és hallássérültekből álló színtársulatunk bemutatkozott a H13-ban
Október közepén tovább folytatódott a látás havi rendezvénysorozat a H13 Kultpontban. Két, egymást követő napon, 2025. október 15-én 18 órától, illetve október 16-án, 15 órai kezdettel Balázs Béla “A Csend” c. színdarabját lehetett megtekinteni a rendezvényközpont színháztermében. A színpadi művet egyesületünk tagjai adták elő.

Én az október 16-i eseményen vettem részt, mely jó hangulatban, sok érdeklődő részvételével zajlott. Szép számmal [Tovább olvasom…]



