A siketvakok nemzetközi szervezetének amerikai hálózata (DbI Network of the Americas) kétrészes tematikus vitát szervezett 2024. szeptember 19-én és november 14-én. Az előadó, Chris Montgomery a veleszületetten siketvak tanulók interakciójáról, kommunikációjáról és nyelvéről adott áttekintést. Ezt a hallgatóság nagyon jól fogadta. Az alábbiakban az előadások rövid összefoglalóját olvashatják.
Amikor azt mondjuk, hogy „tapintási perspektíva”, a legtöbb látó-halló ember elsősorban arra gondol, amit a kezünkkel megérintünk
Ahhoz, hogy megértsük egy siketvak gyermek taktilis perspektíváját, különösen egy olyan gyermekét, aki siketvakon született, a saját ujjbegyeinknél messzebbre kell gondolnunk. Gondoljunk bele, milyen információkat gyűjtünk a karunkon mozgó szőrszálakon keresztül, amikor egy napsütéses napon lágyan fúj a szél. A napot akkor is érezzük az arcunkon, ha nem fordítunk rá különösebb figyelmet. Tudatában vagyunk a szellőnek, még akkor is, ha valami másra koncentrálunk. Ezek az érzések tapintás útján jutnak el hozzánk, automatikusan. Akárcsak a vizuális és auditív információk. Ha azonban nincs vizuális információnk a napról az égen, vagy a fák között mozgó szellőről, hogyan viszonyulunk ezekhez a fogalmakhoz?
Milyen nyelven kommunikáljuk a szellőnek a hajunkban vagy a napsütésnek az arcunkon való tapintható, testi érzését?
Bizonyára az angol „sun” (Nap) szónak itt más jelentése van; nem az, hogy fényes, sárga, vagy a horizonton lenyugvó.
A “tapintó test” szempontjából olyan kifejezéseket használhatnánk, mint a meleg vagy a forró. Ezt pedig mozgással és tapintásérzékeléssel fejezhetnénk ki. Mit jelent ebben az összefüggésben a szellő vagy szél szó? Nem elég, ha kimondjuk vagy jeleljük ezeket a szavakat. A tapintáson alapuló testi tapasztalaton keresztül kell kifejeznünk magunkat.
Meggyőződésem, hogy ha segíteni akarunk siketvak gyermekünknek megtanulni a mi nyelvünket, akkor először nekünk kell megtanulnunk az övét
Az első részben, a beszélgetés során szó esett:
- a “tapintó test” élményről,
- az érintés fontosságáról,
- a beszélgetésről, mint interaktív eseményről és
- a taktilis nyelv közös megalkotásáról.
A második részben a vita a testen keresztüli megismerésről szóló gondolatokkal folytatódott. Azzal, hogy a jelentés miként jön létre a test fizikai tapasztalatain vagy a cselekvésen keresztül. Ezeket a gondolatokat arra alkalmaztuk, hogyan hozhatnánk létre értelmes, funkcionális rutinokat. a siketvak tanulók számára.
Olyan elemek is részei voltak az előadásnak, mint például a taktilis munkamemória és a saját történet elmesélése, vagy épp az önismeret fejlesztése.
Mindkét alkalmat élénk beszélgetés zárta, sok résztvevő új szintű kíváncsiságról és megértésről számolt be
A kétrészes sorozatnak nem volt célja, hogy lépésről lépésre útmutatót adjon. Sajnos az idő nem tette lehetővé a konkrét tanulási stratégiák mélyreható oktatását. Abban bíztunk, hogy előadásunk elgondolkodtat arról, hogy mit jelent siketvak embernek lenni. Hogy feltegyük a kérdést, mi a mi szerepünk pedagógusként és családtagként, akik mélyebb szinten remélnek kapcsolatot teremteni a siketvak gyermekkel. Megnyílhatunk-e a gyermek szakértelme előtt, és tanulhatunk-e tőle arról a gazdag tájról, amely a tapintás világában létezik?
(Forrás: a DBI Review újság 2025. tavaszi lapszáma, angol nyelvről fordította: Taskovics Adél)
