2020. augusztusában az Európai Siketvak Unió egyik tagszervezete, a Siketvakok Szlovéniai Egyesülete (DLAN) publikálta az angol-és orosz nyelvű változatát annak a könyvnek, amely ezt a címet viseli:
“Történetek (mesék) az emberekről, akik a szívükkel hallgatnak, és a kezükkel néznek: Siketvaksággal élni”
A kötet lapjait forgatva számos megható és inspiráló sorssal találkozhat az ember. Most ezek közül osztok meg Olvasóimmal egy nagyszerű példát hitre, kitartásra, tiszta szeretetre.
Jakob Zupanič a könyvben nyilatkozó, legfiatalabb interjúalany, mindössze 20 esztendősen vallott önmagáról. Tudja, mik azok a dolgok, amik számítanak az életben és élvez minden pillanatot, amely megadatik neki. Határozott céljai vannak és meg is tesz mindent annak érdekében, hogy megvalósítsa azokat.
Írásából kiderül: Usher-szindrómával született
Egyáltalán nem hall, látása pedig folyamatosan romlik. Mindezeken felül egyensúlyzavarral is küzd. Állapotáról a diagnózist 11 éves korában kapta meg. Korábban mindenki azt gondolta körülötte, hogy a siketségen kívül egyéb problémája nincs. Amikor elkezdett teniszezni, hamar kiderült: nem látja rendesen a labdát. Orvosai hamar rájöttek, mi ennek az oka. Azon felül, hogy nem hall, kiderült: lassanként a látását is el fogja veszíteni. Ő azonban egy pillanatra sem veszítette el a reményt.
Így emlékszik vissza erre a nehéz időszakra
„Azt mondtam az édesanyámnak, aki sírva ült az autóban: Mami, csodák igenis történnek! Ez megadta neki a szükséges erőt ahhoz, hogy helyzetünkre megoldást találjon”. Az aggódó édesanya hallott egy orvosról, aki imádságok segítségével gyógyítja betegeit. Talán hihetetlenül hangzik, de Nemeh doktor annyit javított a fiú látásán, hogy elkezdhetett felkészülni jogosítványának megszerzésére. Ez 2011-ben történt.
Továbbtanulás
Általános iskolai tanulmányainak végeztével egy osztrák, kéttannyelvű iskolába iratkozott be, ahol gazdaságtant tanult. A képzés 5 éves lett volna, ő azonban csak másfél évet töltött itt. Kilépésének oka egy szörnyű tragédia volt. Egyik diáktársa és egyben legjobb barátja, Urh meghalt, miután elütötte egy autó. Jakob ennek következtében depressziós lett, az elszenvedett stressz miatt látása tovább romlott.
Útja Ljubljanába vezetett
Egy kifejezetten látássérülteknek fenntartott, gazdaságtudományi tanintézménybe került. A képzés itt alapvetően négy év, de igény esetén meghosszabbítható még kettővel. A 20 éves fiatalember történetmesélésének idején a hatodik tanéve megkezdésére készült.
Először nem érezte jól magát az új közegben
„Normál” tanodába szeretett volna járni. Mára azonban hálás Istennek azért, hogy erre a helyre küldte őt. Amiben csak tud, segít az osztálytársainak és lelkileg is jobban érzi magát. Régebben, főleg általános iskolás korában, gyakran bosszantotta a tény, hogy hallókészüléket kell viselnie, gyakran kérdezte magától, miért épp vele történik mindez, ám mára rájött: az Úrnak mindenkivel, így vele is terve van.
Aktív életet él
Focizik és bár rosszul lát, jó játékos hírében áll. 8 éve úszik, egy fogyatékossággal élők számára alapított klub tagjaként. Vágya, hogy a válogatottba kerülhessen, ennek érdekében keményen edz. A zenét is szereti, a rock és a metal áll a legközelebb hozzá. Ha teheti, szívesen táncol és énekel. Egy időben harmonikán is tanult játszani, de azt már abbahagyta.
Sok barátja van, akik szeretik, elfogadják
Gyakran járnak együtt szórakozni. Volt néhány barátnője is, és hiszi, hogy meg fogja találni élete szerelmét.
Használja a közösségi médiát, jelen van olyan felületeken, mint a Facebook, a Snapchat vagy éppen az Instagram, ám annak nem látja értelmét, hogy olyan emberekkel beszélgessen itt, akikkel a való életben soha nem találkozott.
Jogosítványát végül nem szerezte meg
Szorgalmasan tanult, gyakorolt, ám hamarosan kiderült: megmaradt látása ehhez nem elegendő. Nem csalódott, hiszi, hogy hamarosan úgyis ránk köszönt az önvezető autók kora. Készül letenni hajóskapitányi vizsgáját, hiszen vonzza a tenger és minden, ami ezzel kapcsolatos. Emellett masszázst is tanul, fizioterapeuta szeretne lenni.
Mindennapjainak ugyanakkor a félelem is része, hiszen nem tudhatja, mikor fogja teljesen elveszíteni a látását. Bemutatkozását hozzá illő, pozitív gondolatokkal zárja:
„Köszönöm mindazoknak, akik elolvasták történetemet. Mondjátok el mindenkinek: csodák történnek, szóval nem szabad elveszíteni a reményt. Éljétek az életeteket Isten iránti teljes hálában, aki megteremtette ezt a világot és mindnyájunknak megadta a szabadságot, hogy eldönthessük, melyik úton szeretnénk járni.”
(A magyar nyelvű fordítást és összefoglalót készítette: Taskovics Adél)
