Közzétette: a Siketvakok Világszövetségének (WFDB) Ifjúsági Bizottsága
2025. augusztus 12.
Preambulum
Június 27-én ünnepeljük a siketvakság nemzetközi napját, melyet az Egyesült Nemzetek Szervezete 2025-ben nyilvánított hivatalossá. Ezzel elismerték a siketvakságot, mint különálló fogyatékosságot, a maga sajátos jogaival és igényeivel. Ez a nap egyben Helen Keller születésének napja előtt is tiszteleg, aki az önállóság és a kitartás örök szimbóluma. 2025. augusztus 12-én csatlakozunk a nemzetközi ifjúsági nap globális mozgalmához, amit idén „Helyi ifjúsági akciók a fenntartható fejlődési célokért és azokon túl” témával ünnepeltünk. Mi, a WFDB Ifjúsági Bizottsága, összefogunk a világ összes siketvak fiataljával, elkötelezve magunkat egy inkluzív, fenntartható világ kialakítása mellett a helyi akciók, a globális szolidaritás és jogaink teljes megvalósítása révén.
Alapelveink:
- Láthatóság.
A siketvak fiatalokat aktívan és láthatóan be kell vonni minden fiatalok által vezetett kezdeményezésbe – az oktatásban, a közösségfejlesztésben, a kultúrában vagy a közpolitikában. - Akadálymentesség
Minden környezetnek – legyen az fizikai, digitális és intézményi – követnie kell az univerzális tervezési elveket, biztosítva a siketvak közösség sokszínűségét tükröző, tiszteletteljes kommunikációt. Ez magában foglalja a különböző kommunikációs módszereket (jelnyelv és annak adaptációi, írásbeli és szóbeli formátumok, siketvak tolmácsok támogatása stb.) és a digitális akadálymentességi elemeket, mint például a feliratok, az audióleírások, a képernyőolvasó kompatibilitás, valamint a tapintható vagy haptikus visszajelzések. - Egyenlőség, befogadás és jogok.
Jogunk van a társadalomban való teljes körű részvételhez, beleértve a minőségi oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, értelmes foglalkoztatáshoz és polgári szerepvállaláshoz való hozzáférést is – diszkrimináció nélkül – az ENSZ Fogyatékossággal Élők Jogairól szóló Egyezménye (CRPD) védelme alatt. - Helyi cselekvésen keresztül történő megerősítés
Kreativitásunk, innovációnk és rugalmasságunk közösségi szinten elengedhetetlen a fenntartható fejlődési célok eléréséhez. Helyi szinten megerősítve minket, hatással leszünk globális szinten is. - Hiteles képviselet.
Nekünk kell vezetnünk azokat a vitákat és döntéseket, amelyek életünket érintik. A WFDB Ifjúsági Bizottsága és más, fiatalok által vezetett testületek biztosítják, hogy hangunkat a legmagasabb szinteken is meghallják. - Szolidaritás és partnerségek.
Erős együttműködésre szólítunk fel a fogyatékossággal élő emberekkel foglalkozó szervezetek, ifjúsági hálózatok, helyi hatóságok és ENSZ-ügynökségek között a koordinált fellépés, az erőforrások megosztása és a tartós változás biztosítása érdekében.
Követeléseink
- Az ENSZ június 27-ről szóló elismerésének végrehajtása: A kormányoknak aktívan meg kell ünnepelniük a siketvakság nemzetközi napját tudatosságnövelő kampányokkal, politikai kötelezettségvállalásokkal és konkrét intézkedésekkel az akadálymentesség és az inklúzió érdekében!
- Az ifjúság bevonása a fenntartható fejlődési célokkal kapcsolatos munkába: A siketvak fiatalokat teljes mértékben be kell vonni a helyi és nemzeti fenntartható fejlődési célok tervezésébe és végrehajtásába, és élettapasztalatainkkal kell irányítanunk a változást!
- Fiatalok által vezetett platformok: Támogassák és erősítsék a WFDB Ifjúsági Bizottságát, mint globális platformot a vezetés, az érdekképviselet és a sorstársak közötti kapcsolatok számára!
- Jogaink védelme és előmozdítása: Gondoskodjanak a CRPD és a nemzeti fogyatékossággal kapcsolatos törvények teljes körű alkalmazásáról, kifejezetten foglalkozva a siketvak fiatalok jogainak és igényeinek kérdésével!
Kötelezettségvállalásaink:
- Helyi akciók vezetése – a tudatosságnövelő kampányoktól a közösségi projektekig –, amelyek előmozdítják a fenntartható fejlődési célok megvalósulását, mint például a minőségi oktatás, a tisztességes munka és az egyenlőtlenségek csökkentése.
- Sorstársi hálózatok építése – mentorálás és együttműködés más fogyatékossággal élő fiatalokkal, hogy erősítsük a láthatóságot, a szolidaritást és az érdekképviseletet.
- Oktatás és érdekérvényesítés – osszuk meg történeteinket az iskolákkal, a kormányokkal és a nyilvánossággal, hogy lebontsuk a megbélyegzést, eltávolítsuk az akadályokat és előmozdítsuk a hozzáférhetőség kultúráját.
Záró felhívás cselekvésre
Eljött a mi pillanatunk!
Június 27-én globális elismerésben részesülünk.
Augusztus 12-én megmutatjuk, hogyan alakítják a siketvak fiatalok
a helyi cselekvést globális fejlődéssé.
Minden siketvak fiatalnak:
Jogaidat védik.
A hangod erős.
Együtt, a WFDB Ifjúsági Bizottságán keresztül, mi vagyunk az akadálymentesség, az inklúzió és a fenntartható fejlődés építői.
Kapcsolatfelvételi elérhetőség:
Pere Cantenys, a WFDB Ifjúsági Bizottságának vezetője,
youth.leader@wfdb.eu
(Angol nyelvről fordította: Taskovics Adél)