2026. április 8-án szabadidős klub volt egyesületünk szervezésében. Ennek keretében a Mentőmúzeumba látogattunk el, melynek nagy múltra visszatekintő épületét Mentőpalotaként is szokás emlegetni.
Csapatunk 25 főt számlált: 12 egyesületi tag és 13 munkatárs/önkéntes segítő részvételével zajlott a délután programja. A nagy létszámra való tekintettel két csoportra osztódott a társaság. Én azok közé tartoztam, akik először az ún. Pincekórházat nézték meg. A két helyszínen két külön tárlatvezető fogadott minket.
A Pincekórház története 1956-ra nyúlik vissza
A forradalom idején nyitották meg óvóhelyként. 500 beteget láttak el egyszerre, és 170 elsősegély nyújtó volt a pincében. Természetesen a szovjet sérülteket is ellátták. A kórház mélyen helyezkedik el, több, mint 40 teremmel rendelkezett. Ezek legtöbbje le van zárva. Három terem a Mentőszolgálaté, a többi az önkormányzaté és nem látogatható.
Amikor bementünk a Pincekórházba, először egy kis helyiségen mentünk keresztül
A forradalom idején ide tették le a bőröndjeiket, táskáikat a sérültek. Kicsit beljebb van az ún. triázs, ahol osztályozták a sérülteket. A középső terem, ahol hosszabban megálltunk, olyan, mint egy kis folyosó. Itt megtapogathattunk gázálarcot, de hordágyakat is láttunk a falnak támasztva. Két bábu is feküdt a földön, különböző sérüléseket (pl.: szem-vagy fejsérülést) imitálva.
Utunk innen a harmadik helyiségbe vezetett
Itt megérinthettük a forrólevegős sterilizálót, amiben a fecskendőket sterilizálták. Kinézete olyan, mint egy aprócska szekrényé. Fiókok vannak benne, és oda lehetett betenni az eszközöket. Ez a harmadik helyiség a műtő. Középen el van választva egy paravánnal. Jobb oldalán egy tipikus műtőágyon egy női beteget szimbolizáló bábu. Úgy fest, mint akit behoztak a műtőbe fejlövéssel. Mellette áll az orvost szimbolizáló bábu. A beteg le van takarva fehér lepedővel és véres gézdarabkák is vannak rajta.
Mellette eszközök kis tálcán: géz, olló, csipesz, régi, higanyos vérnyomásmérő. Középen a földön egy másik bábu fekszik, aki, mintha elvesztette volna a lábát.
Egy-két régi eszközt, köztük a fonendoszkópot is kézbe vehettük. Ennek a kisebbik részét kellett a fülhöz tenni, míg a nagyobbik, műanyag részt a beteg mellkasához, így „hallgatóztak”. A régi fecskendőt is megtapinthattuk. Hatalmas eszköz, ami üvegből és fémből készült és hatalmas tűt lehetett rátenni. A műtőben helyet foglal még egy asztal is, mellette egy újabb bábu: egy ember, aki nagy könyvbe ír.
Ennek is megvan a maga története
1956-ban a szovjet tisztek lejöttek a pincekórházba, és megnézték,
van-e ott szovjet katona. Ha találtak, kivégezték, mert katonaszökevényként kezelték. A magyar orvosok pedig azt mondták: itt többet soha senkit nem fognak lelőni. Ezért az orosz neveket is magyarosítva adminisztrálták. Az asztalon, a bábu előtt az eredeti, hatalmas napló, mellette egy ceruza.
Tárlatvezetőnk egy 8 perc hosszúságú filmet is elindított, ami a pincekórház történetét mesélte el
Ebből megtudtuk, hogy még csak 8 éve működött az Országos Mentőszolgálat, amikor 1956 őszén, a fegyveres összecsapások nyomán háborús körülmények közé került. A helyzet súlyosságára való tekintettel a budapesti mentést Dr. Oravecz Béla, az Országos Mentőszolgálat alapító főigazgatója irányította. A mentésirányító központ (Markó utca) minden olyan helyszínre igyekezett mentőkocsit küldeni, ahol tömeges sérülésekre lehetett számítani.
Ekkor azt a gyakorlatot voltak kénytelenek feleleveníteni, amit a II. világháború idején, a főváros ostromakor alakítottak ki
Ismét itt, a pincehelyiségekben rendezték be a segélykórházat. Október 21-én rendelte el a főigazgató a légoltalmi pincerendszer üzembehelyezését. A forradalom másnapján itt kezdte meg működését a különleges szükségkórház, melyet maguk a mentésben dolgozók neveztek el Pincekórháznak. Külön blokkban alakították ki a műtőket, ahol a legsürgősebb, gyakran életveszélyes esetekben végeztek azonnali beavatkozásokat. A forradalmi, harci eseményekről értesülve sok mentődolgozó önként jelentkezett szolgálatra.
Az eseti naplókban rögzítve van, hogy az első tömeges riasztás helyszíne a Magyar Rádió székháza volt
Ide 20:43-kor indultak az első mentőegységek. 43 sérültből 2 még a helyszínen életét vesztette. Október 23-án éjjel a fővárosi kórházak gyorsan megteltek. Több olyan helyszín is volt, amelyet már nem tudtak megközelíteni a mentők. A fővárosi autóbuszok sofőrjei a segítőkészség, az összefogás szép példáját adták. Ha arra volt szükség, gyógyszereket, kórházi felszereléseket, vért szállítottak a Markó utcai pincekórházban ápolt betegeknek. A mentők munkáját orvosok, egészségügyi szakdolgozók, önkéntesek, civilek is segítették. Így sikerült jelentős számú sérült életét megmenteni.
Munkájukat végig a pártatlan segíteni akarás jellemezte
A harcok alatti, pihenés nélküli munkavégzés, az egymásrautaltság, az életveszélyes helyszíneken tanúsított összetartás, mind-mind egy olyan szellemiséget alakított ki az Országos Mentőszolgálatnál, amely megalapozta a szervezet életképességét.
Feladatuk, hogy kiváltó októl, feltalálási helytől, faji, társadalmi, vallási hovatartozástól függetlenül minden rászoruló számára a túlélés, gyógyulás esélyegyenlőségét biztosítsák.
Az emeleten a Kresz Géza Múzeum állandó mentéstörténeti kiállítását tekintettük meg
Itt azzal ismerkedtünk meg egy másik tárlatvezető közreműködésével, hogy hogyan is kezdődött hazánkban a szervezett mentés története
Ezzel az 1700-as években, Mária Terézia uralkodása alatt kezdtek el foglalkozni. Volt egy holland származású orvos, Gerard van Swieten, aki az 1770-es években megszervezte az osztrák egészségügyet. Ekkortájt Mária Terézia kérésére elkezdtek foglalkozni a beteg emberek mentésével, módszeres gyógyításával. A kezdet kezdetén nem volt erre szervezett egység.
Tárlatvezetőnk mutatott egy képet, melyen az látható, hogy egy embert a lábánál fogva fellógattak egy kötéllel egy fára. Fejjel lefelé lóg egy ágon. Az érintett személy vízbe fulladt.
Ezzel a módszerrel a gravitációt segítségül hívva próbálták elérni, hogy kiköpje a vizet
Ekkoriban azonban a kötelek nem voltak olyan erősek, szakszerűek, mint most. Sokszor silány munka eredményei voltak, így el is szakadhattak. Ebben az esetben szegény vízbe fulladt ember még egy nyaktörést is „begyűjthetett”.
A kép alatt egy másik fotó, rajta egy, az oldalára fordított hordó.
Ez azt a módszert jelképezte, amit szintén bevetettek a vízbe fulladt egyének kezelésére:
Hason ráfektették a hordóra, és görgették rajta úgy, mintha tésztát nyújtanánk. Ez is arra szolgál, hogy a beteg rekeszizmát összenyomja és így kiköpje a vizet. Ezzel viszont az a probléma, hogy a tölgyfa hordó nagyon kemény, ráadásul vaspántokkal van összefogatva. Az emberi test pedig lágy szövet, így akár bordatörést is okozhattak a betegnek.
Érdekes belegondolni abba, hogy az emberiség története többezer éves. Ebből pedig mindössze háromszáz éve beszélhetünk a kezdeti mentéstörténetről.
A kezdetleges gyógyítási módszerek közül kiemelten érdekes az ún. fenékpipa módszere
A tárlatban erről is lehet képet látni. Ez egy hosszú, hengeres fémtest. Kinézete leginkább egy hurkatöltőére hasonlít. Dohányfüstöt tettek bele és a páciens fenekébe fújták. Ekkoriban azt gondolták, hogy a dohányfüst serkent, a nikotinnak köszönhetően „feléleszt”, mint egy erős kávé. Ez azonban nem volt hasznos módszer. Annyira nem működött, hogy ugyanabban az évtizedben, mikor kitalálták, be is vonták.
Mi vezetett a szervezett mentés kialakulásához?
Az, hogy ebben az időszakban elkezdett felbomlani a feudális társadalom. Ebben az időszakban jött létre az a szemlélet, hogy az emberek egyenlőek, a polgároknak pedig vannak jogaik. Mindenki szeretett volna fejlődni. Egyre többen költöztek nagyvárosokba. Törvényszerű, hogy ahol sok ember van, ott sok baleset is történik. Ezek indokolttá tették, hogy valamilyen módon megszervezzék a mentést.
Népi gyógymódok már ezt megelőzően is ismertek voltak
Erre megint láthattunk egy nagyszerű képet, illusztrációt. Ez egy sétapálca, aminek a közepe ki van faragva és egy fém sín van belesüllyesztve. Kis fiolák voltak erre rögzítve. Ez egy ún. sétapálca patika, amit az orvosok, javasasszonyok vittek magukkal. Ám ők nem lehettek ott minden balesetnél, ráadásul hivatalosan az orvosképzés sem indult meg a mostanihoz hasonló, nagy számban.
Volt egy nagyszerű ember, Dr. Kresz Géza
Róla kapta a múzeum is a nevét. Ő volt az, aki 1887 májusában létrehozta a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületet (BÖME).
Bell ekkorra szabadalmaztatta a telefont. Magyarországon az 1870-es évek vége táján bevezették a telefonvonalat, így tudtak telefonálni a fővárosban.
Ez a kezdeményezés annyira megtetszett az akkori uralkodónak, Ferenc József császárnak, hogy nemesi oklevelet adott Kresz doktornak.
Egy következő szobában részletesebben is beszéltünk a BÖME történetéről
Ahogy a neve is mutatja, önkéntes alapon szerveződtek, tehát pénzt nem kaptak a munkájukért.
Manapság a közigazgatási szerveket, köztük a Mentőszolgálatot is a mindenkori magyar állam tartja fenn. 1887 környékén viszont, mint nagyon kezdetleges, feltörekvő, új eszméket és munkásságot hirdető egyesület, még nem tudta ezt kiharcolni magának.
De akkor hogyan tudtak fennmaradni?
Erre adtak választ a korabeli adománygyűjtő perselyek, melyekre szintén látni példát a múzeumban. Ezeket fűszeres dobozokból alakították át. Voltak bálok, fogadások, világkiállítások, tehát főúri rendezvények. A mentők nevesebb eseményekre, pl. Karácsonykor, mentek és ezeket az adománygyűjtő perselyeket lehelyezték az asztalra. Írtak rájuk egy nagyon jó szlogent, kérve, hogy adakozzanak számukra. Szlogenjük ez volt: „Mindannyiunkat érhet baleset”.
Az 1887-es indulás évében még lovas fogatokkal járták a főváros utcáit
Nem voltak még motorizált autók. Egy lónak viszont napi szükségletei vannak. Mai áron számolva is napi 8-12 ezer forint egy ló ellátása: orvoslás, takarmányozás, fűtés, stb.
A Mentőpalotához eredetileg is épült egy istálló, felül pedig egy szénatározó. Mindig 10-12 ló állomásozott itt. A bejáratnál pedig, a hatalmas boltívnél mindig 2 ló állt készenlétben. 10-12 óránként cserélgették őket: ha elfáradtak, jött a következő páros. A közvetlen alakulás utáni néhány évben készült egy szépiás, nagy fotó a mentőkről, amit szintén meg lehet tekinteni a tárlatban. Ezen az a szembetűnő, hogy mindenki civil ruhában van.
Olyan emberek voltak ők, akik a főállásuk után jöttek önkénteskedni a mentőkhöz
Ez viszont hosszú távon nem volt tartható állapot. Nem volt látható jele, hogy milyen állományban dolgoznak. Éppen ezért kaptak egyenruhát, az akkori Királyi Honvédség ruhájának a mintázatára. Ugyanolyan szép ruhákban voltak a mentők, mint az akkori katonák. Kitaláltak saját rangjelzéseket, sapkákat kaptak, majdnem olyanok lettek, mint egy katonai állomány. Még karszalagjaik is voltak, fehér, illetve vörös alapon arany szegélyes „BÖME” felirat, és az 1887-es évszám, az alapítás éve szerepel a legtöbbön.
Lett saját címerük is: fent a kettőskereszt, mely a kereszténységet és az államiságot szimbolizálja. Alatta a három hegy: Tátra, Fátra és a Mátra.
Az első motorizált autó volt a következő nagy lépés a szervezet életében
Ez az 1901-es De Dion típusú esetkocsi volt. Kinézete olyan, mint egy kis lovaskocsié, de már robbanómotoros meghajtással rendelkezett.
Esetkocsiként/”kémkocsiként” egyetlen feladata volt. Elöl ült az orvos, hátul a vezető és a betegápoló. Kimentek a helyszínre, és ellátták az azonnali beavatkozást igénylő sérülteket. Utána szóltak a lovas fogatos mentőknek, akik pedig a helyszínre siettek, hordágyra tették és elvitték a betegeket.
A BÖME 1926-ig működött ebben a formában.
Az ország második mentőállomása Debrecenben jött létre
Ekkoriban már eldöntötték: kell az országos lefedettség. Ebből lett a Városok és Vármegyék Mentő Egyesülete, ami már nem önkéntes, hanem rendesen lefedett, országos mentőegyesület. Működése 1926-ban vette kezdetét és egészen 1948-ig tartott.
1948-ban jött létre az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), amit ma is ismerünk.
Következő teremben egy érdekes témát jártunk körül, nevezetesen, hogy hogyan kapcsolódik a Mentőmúzeumba a Titanic történetvilága
Amikor a Titanic 1912. április 14-én elsüllyedt, a Carpathia gőzhajó ment a helyszínre segíteni. Magyar mentőorvosa volt, Dr. Lengyel Árpád személyében. Ő a BÖME tagja volt, bentlakásos orvos a Mentőpalotában. Fiatal orvosként, kalandvágyból csatlakozott a Carpathia személyzetéhez. Ez az osztrák-magyar monarchia szolgálatában állt kivándorló hajóként. Menetrend szerint Fiuméből New Yorkba közlekedett. A hajón két másik orvos is volt, de ők nem igazán tudták, mit kell tenni egy mentési szituációban.
Lengyel Árpádnak azonban hatalmas tapasztalata volt a Budapest utcáin szörnyű helyzetekben való helytállás kapcsán. Ezért Arthur Henry Rostron kapitány őt bízta meg a mentés vezetésével. Lengyel Árpád kezén keresztül 705 túlélő menekült meg, és jutott el biztonságban New Yorkba.
(A cikket írta: Taskovics Adél)
