Elindult a siketvak fiatalok klubja

Új klub jött létre az egyesületben a fiatalabb korosztály számára. Ennek első alkalma április 18-án volt, 5 tag részvételével. Célunk, hogy olyan foglalkozásokat, beszélgetéseket szervezzünk, melyek a 18-40 év közti siketvak emberek számára érdekesek lehetnek. A klubot első körben az Egyesület tagjai között hirdettük meg.

Az első találkozás a kommunikációs módszerek megismeréséről szólt

Felmértük, hogy megértjük-e egymást, így a beszélgetés gördülékeny tudott lenni. A résztvevők meséltek élettapasztalataikról, személyes véleményüket osztották meg az őket érintő eseményekről, problémákról. A másfél órás beszélgetés gyorsan telt.

Szó esett többek között:

  • a vakvezető kutyákról,
  • a fogyatékossághoz való hozzáállásról,
  • ismeretterjesztő videók készítésének lehetőségeiről,
  • régi és jelenkori történetekről,
  • illetve arról, hogy melyik kérdést szokták idegenek feltenni leggyak-rabban a klubon résztvevő tagoknak.

A beszélgetés jó hangulatban folyt.

Végül szó esett arról, hogy a klub következő alkalmait hogyan lehetne megszervezni, milyen programok legyenek

Sok ötlet érkezett, mint pl. kirándulás, külső helyszín felkeresése, koncertek, ismerkedés más tagokkal, kötetlen beszélgetések rendszeres szervezése. A jövőben a rehabilitációs képzésben résztvevő siketvak fiatalokat is szeretnénk meghívni!

Köszönjük a részvételt! A következő klubnapot várhatóan 1 hónap múlva rendezzük meg, de erről előzetesen értesítő levelet küldünk. Szeretettel hívunk, várunk arra is minden érintettet!

(A cikket írta: Nagy Marcell)