
Kardos Norbert
Az alábbiakban a Hírmondó 2021. decemberi számában megjelent interjúból idézünk, s ha kíváncsi további részletekre tagtársunk életéből, a “Tovább olvasom” gombra kattintva elérhető a teljes szöveg. Kardos Norberttel Taskovics Adél kollégánk beszélgetett.
– Szereted a munkádat?
– Szeretem csinálni. Nekünk is szükségünk van munkára, mint mindenkinek. Valamennyien a társadalom hasznos tagjai akarunk lenni. Jó, hogy van ez az életemben. Nem tétlenkedem: dolgozom, tanulok.– Mit tanulsz?
– Angolt és informatikát. Meg kellett tanulnom a számítógépet használni vakon, az alapoktól kezdve. Gondolok itt arra, hogy melyik betű hol található a klaviatúrán, internet használata, stb. Most már hanganyagokat is tudok vágni, de videós tartalmakkal is szeretnék foglalkozni. Lehet, kicsit furcsán hangzik, de nincs mindenre időm, ami érdekel. Emellett aktív vagyok a ház körül is. Segítek a szüleimnek amiben tudok. A munkámban is sikeres vagyok. Sokan nem értik, hogy tudok szőnyegeket készíteni ilyen mintázattal, ilyen színösszeállítással.
– Milyen technikával dolgozol?
Kardos Norbert Miskolcon élő egyesületi tagunk. Eredetileg azért hívtam fel, mert azt hallottam róla: sok egyéb téma mellett a napelem pályázatról is mély ismeretekkel rendelkezik, erről pedig többen is érdeklődtek mostanság nálunk. Aztán a „kötelező” információk átadása után érdekes, mozgalmas életéről is mesélni kezdett. Az alábbiakban a vele készített interjút olvashatják.
– Mit fontos tudni azoknak, akik szeretnének belevágni a napelem pályázatba?
– Azért szeretnénk napelemet, hogy ami elektromosan működik a házban, azt ellássuk árammal és ne kelljen a szolgáltatótól vásárolni. Ebben az a jó, hogy később ez bővíthető és többféle elektromos dolgot tudok működtetni vele. (Elektromos kazán, klíma) A jelenlegi törvény szerint, ha ezt önerőből megcsináltatom, nem csupán magamnak termelek áramot, hanem adok a szolgáltatónak is. Ezt a téli időszakban visszakapom, így nem kell villanyszámlát fizetni. Aki még bővebb tájékoztatást szeretne a témában, az interneten minden fontos információt megtalál. Érdemes időt fordítani ezen anyagok alapos áttanulmányozására!
– Most beszéljünk egy kicsit az életedről! Mi a foglalkozásod?
– A Búzavirág alapítványnál dolgozom, szőnyegszövő vagyok.
– Mióta dolgozol itt?
– Tíz éve, de húsz esztendeje folyamatos munkaviszonyban vagyok. Előtte 10 évig cipészként dolgoztam, Miskolc déli részén, amikor még láttam. Aztán előjöttek a problémák, akkor mentem ehhez az alapítványhoz.
– Milyen szakmákat tanultál?
– A szakmám cipész és bőrdíszműves. A kezdetekkor különböző dísztárgyakat készítettem, például tükröt, hőmérőt, zsebkendőtartót, szalvétatartót. Különböző gyűrési technikát alkalmazva mutatós, egyedi ajándéktárgyak készültek.
– A látásod romlása miatt kellett bezárni a műhelyt?
– Így igaz. Eljött az az idő, amikor tudatosítanom kellett magamban: vakként a cipészkedést nem tudom majd csinálni. Gondolkodtam, hogy mit kellene megtanulnom, amivel, ha elvesztem a látásomat, akkor is tudok boldogulni. Ekkor jött a lehetőség, az alapítvány, ahol jelenleg is dolgozom. Ez a lakhelyemtől hatvan kilométerre van. Kosarat fonnak, szőnyeget szőnek, illetve kerámiáznak. Először én a kosárfonókhoz kerültem, vesszőből készítettem bevásárló-, piknik-, vagy épp kenyérkosarakat, stb. Amikor már nem tudtam kijárni, a szőnyegkészítést sajátítottam el, teljesen vakon.
– Mikor jött el az a pont, mikor már úgy érezted: nem tudsz eljutni a munkahelyedre?
– Rendszeresen jártam munkába, napi szinten. 2013-ban aztán egyik reggel leszálltam a vonatról, mentem a főúton, és egyszerre csak eltűnt előttem az út, nem értettem, hogy miért. Nem is jött vissza, úgyhogy telefonálnom kellett a munkahelyemre, hogy itt vagyok az út szélén, de nem látok semmit. Visszajött egy kicsit később, de ez következő nap megint előfordult. Akkor már tudtuk, hogy gond lesz. Kérdeztem a főnökömet, hogy dolgozhatnék-e itthonról. Ő pedig felajánlotta a távmunka lehetőségét.
– Hogyan jutnak el a kész szőnyegek az alapítványhoz?
– A kész termékeket a Miskolci Látásrehabilitációs Központban leadom. Amikor tudják elviszik, és itt várnak az új alapanyagok is.
– Szereted a munkádat?
– Szeretem csinálni. Nekünk is szükségünk van munkára, mint mindenkinek. Valamennyien a társadalom hasznos tagjai akarunk lenni. Jó, hogy van ez az életemben. Nem tétlenkedem: dolgozom, tanulok.
– Mit tanulsz?
– Angolt és informatikát. Meg kellett tanulnom a számítógépet használni vakon, az alapoktól kezdve. Gondolok itt arra, hogy melyik betű hol található a klaviatúrán, internet használata, stb. Most már hanganyagokat is tudok vágni, de videós tartalmakkal is szeretnék foglalkozni. Lehet, kicsit furcsán hangzik, de nincs mindenre időm, ami érdekel. Emellett aktív vagyok a ház körül is. Segítek a szüleimnek amiben tudok. A munkámban is sikeres vagyok. Sokan nem értik, hogy tudok szőnyegeket készíteni ilyen mintázattal, ilyen színösszeállítással.
– Milyen technikával dolgozol?
– Memória kérdése az egész. Megbeszélem édesapámmal, hogy melyik ládában milyen szín van. Nem csupán ezt jegyzem meg, de még azt is, hogy milyen árnyalatok vannak. Előre eltervezem a fejemben, hogy hogy nézzen ki egy 2 méter hosszúságú szőnyeg, milyen mintázatú legyen, és melyik színek hol legyenek. A gombolyagok alapján, amit a kezemmel kitapogatok, meg tudom ítélni, hogy az adott szín elegendő nekem egy 20-30 cm-re. Meghatározom, hogy azt hová teszem a szőnyegbe, mert most csak ennyi áll belőle a rendelkezésemre, tehát elosztom. Kitalálom, utána a kezemmel kivitelezem fizikailag.
– A nyelvtanuláshoz mi a legfőbb motivációd?
– Az angol tanulásba azért kezdtem bele, mert tudomásomra jutott, hogy fognak tudni segíteni rajtam. Megvan a szembetegségemre a gyógymód, de még csak külföldön. Nagy az esélye, hogy visszakaphatom a látásomat. Mikor én ezt meghallottam, elhatároztam: megtanulok angolul. Fontos számomra, hogy ha azt mondják majd: „Üljön le!”, „Nézzen előre!” vagy: „Jöjjön velem!”, ezeket az alapvető dolgokat megértsem.
– Roska Botond professzor úrék módszerében bízol?
– Igen, ők is foglalkoznak vele, de más kutatóintézetek is, csak lehet, hogy az nem került nyilvánosságra. Lehet, hogy a segítségükkel gyógyulhatok meg, de ugyanakkor mások is dolgoznak azon, hogy gyógyítsák ezt a fajta betegséget. Máshol is jelentettek már be eredményeket, sokféleképpen próbálkoznak, nemcsak azzal módszerrel, amivel Roska Botondék, és ezekről is egyre többet hallani. a
– Mikor kezdett el romlani a látásod?
– 14 éves koromban vették észre. Amikor egy gyerek általános iskolából középiskolába megy, van előtte egy nagy, orvosi felülvizsgálat. Ott vették először észre. Bár én ezt megelőzően is éreztem magamon, hogy sötétben nem látok jól. A farkasvakság jelentkezett először, erre figyeltünk fel.
– Mi volt a diagnózis?
– Retinitispigmentosa, de úgy is nevezik: Usher-szindróma. Azt a kétezres évek elején tudtam meg, hogy annál, aki hallássérült is és ugyanez a szembetegsége van, mint nekem, összefüggés mutatkozhat a kettő között. Ez egy genetikai hiba.
– Korábban is tudtad, hogy a hallásoddal is van gond, vagy az mikor derült ki?
– Igen, korábban is, gyerekkorom óta probléma volt a hallásommal. 2020-ban voltam a Mária Utcai Szemklinikán egy genetikai vizsgálaton. Azt vizsgálják, hogy születésemtől fogva hallássérült vagyok, vagy ez csak később alakult ki. Ezen adatok alapján fog eldőlni, hogy melyik csoportba kerülhetek. Már azt közölték, hogy rajtam a közeljövőben fognak tudni segíteni. Ehhez viszont szükség van a megfelelő információkra. A családommal nem tudtuk megmondani, hogy mikor kezdődtek a hallásproblémáim. Még akkor, a hetvenes években nem volt annyira fejlett ez a technika. Édesanyámék azt mondják, babakoromban is észrevették, hogy nem figyelek jól a hangokra, én viszont abban a hiszemben éltem, hogy ötéves korom óta vagyok hallássérült.
– Mikor kaptad az első hallókészülékedet?
– Általános iskolás koromban még nem hordtam hallókészüléket, kisgyerekként zavart, hogy csúfolnak miatta. Így sokszor kivettem a fülemből, viszont emiatt nem hallottam jól az iskolában, nehezen tanultam. Középiskolás koromban már hordtam a készüléket, így ismertek meg az iskolatársak, elfogadták. Ekkor jöttem arra rá, hogy milyen jó hallani, mert ezáltal megnyílik a világ. Hallottam a körülöttem lévő zajokat, emberi beszélgetéseket, ettől kezdve mai napig hordom.