Julival egyesületünk gyakornokaként ismerkedtem meg. Már az első találkozásunkkor éreztem, hogy elhivatottan szeretne lépni, tenni a fogyatékossággal élő emberekért. Jelenléte arra ösztönzött, hogy részletesebben is megismerjem életútját, motivációit. [Tovább olvasom…]
Tagjaink mondták a már Braille nyomtatásban is megjelenő egyesületi hírlevélről
2024. júniusától a SVOE Hírmondója Braille írással is megjelenik, papír alapon. Jelenleg csak korlátozott példányszámban érhető el. Azoktól a tagjainktól, akik így olvassák, pozitív visszajelzések érkeztek ezzel az új szolgáltatással kapcsolatban.
Épp ezért tartottam jó ötletnek interjút készíteni velük. Szerettem volna, ha ők maguk mondhatják el, mit ad nekik az [Tovább olvasom…]
EDbU 20 – ünnepi interjúsorozat a szervezet alapításának huszadik évfordulója alkalmából
Az Európai Siketvak Unió (EDbU) idén ünnepli alapításának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból készülő interjúsorozatunkban szeretnénk bemutatni a tagállamokban élő siketvak személyek és az őket tömörítő szervezetek életét. Mindezt az egyesületek elnökeit megszólaltatva igyekszünk megtenni.
Első interjúalanyunk Peter Vanhoutte
Ő a belga Anna Timmerman Egyesület vezetője, akit a személyére irányuló kérdések után a siketvak személyekért végzett munkájáról is kérdeztünk, hazai és nemzetközi szinten egyaránt. [Tovább olvasom…]
„Kiszabadult a lelkem a félelmeim állította kalitkából” – interjú Gődér Dalmával

Gődér Dalma
Az alábbiakban a Hírmondó 2022. decemberi számában megjelent beszélgetésből idézünk, s ha kíváncsi további részletekre tagtársunk életéből, a “Tovább olvasom” gombra kattintva elérhető a teljes szöveg. Az interjút Taskovics Adél kollégánk készítette.
“Egy olyan közösségre találtam, ahol fel lehet vállalni, hogy segítségre van szükségem. Vissza mertem kérdezni, ha valamit nem hallottam jól. Sokat jelentett az is, hogy megismerhettem más fogyatékossággal élők életét. Azáltal, hogy felvállaltam magam, új lehetőségek nyíltak meg előttem.”
”Mindig azon igyekeztem, hogy önállóan nézzek szembe a kihívásokkal” – Geir Jensen életpályája
Geir Jensen a Siketvakok Norvégiai Egyesületének (FNDB) jelenlegi elnöke. Tiszteletre méltó kora – 79 év – mellett is igen aktív. Komoly szakmai életút áll mögötte. Érdeklődéssel vártam a napot, amikor Zoom-on keresztül, videó beszélgetés formájában készíthettem el vele interjúmat. Ez nagyszerű alkalmat adott arra, hogy kicsit közelebbről megismerhessem karrierjét, motivációját, vele meséltethessem el az elmúlt évtizedekben megélt, legérdekesebb tapasztalatait. [Tovább olvasom…]
”Nagyon szeretem az embereket” – interjú Szedresi Annával

Szedresi Anna
Az alábbiakban a Hírmondó 2022. novemberi számában megjelent beszélgetésből idézünk, s ha kíváncsi további részletekre tagtársunk életéből, a “Tovább olvasom” gombra kattintva elérhető a teljes szöveg. Az interjút Taskovics Adél kollégánk készítette.
“Arra biztatnám a hozzám hasonló helyzetben levőket, hogyha érdekli őket valami, ne féljenek azt kipróbálni, különösen az informatikában érdemes elmélyedni, mert az internet, a kommunikációs csatornák ablakot nyitnak a világra.”
”A programokon való részvétel, a különféle hobbik sikerélményt adhatnak” – interjú Kimlei Gáborral

Kimlei Gábor
Az alábbiakban a Hírmondó 2022. októberi számában megjelent beszélgetésből idézünk, s ha kíváncsi további részletekre tagtársunk, munkatársunk életéből, a “Tovább olvasom” gombra kattintva elérhető a teljes szöveg. Az interjút Taskovics Adél kollégánk készítette.
“… szerintem az fontos lehet minden sorstársnak, hogy bármi olyan hobbit, vagy programot csináljon vagy részt vegyen benne, ami őt személyesen érdekli, illetve leköti.” [Tovább olvasom…]
”Keresni kell a lehetőségeket, és sose szabad kifogást, mentséget felhozni” – betekintés Nagy Marcell életébe

Nagy Marcell
Az alábbiakban a Hírmondó 2022. szeptemberi számában megjelent beszélgetésből idézünk, s ha kíváncsi további részletekre tagtársunk életéből, a “Tovább olvasom” gombra kattintva elérhető a teljes szöveg. Az interjút Taskovics Adél kollégánk készítette.
“… nem a programkódok megírása a legfontosabb számomra, hanem egy olyan szemlélet felvétele, ami jó készséget ad arra, hogy bármilyen szituációra legyünk képesek megfelelő megoldást készíteni.”
„Megtanultam küzdeni az élet nehézségei ellen” – interjú Papakosztandi Máriával

Papakosztandi Mária
Az alábbiakban a Hírmondó 2022. augusztusi számában megjelent beszélgetésből idézünk, s ha kíváncsi további részletekre tagtársunk életéből, a “Tovább olvasom” gombra kattintva elérhető a teljes szöveg. Az interjút Taskovics Adél kollégánk készítette.
“Sokszor hangzott el a mondat: Te ezt úgy sem tudod megcsinálni. És én mégis bebizonyítottam nekik – és magamnak is: akarattal sok mindent el tudunk érni.”
”Szeretnék minél többet tanulni a fogyatékos-ügyről” – interjú dr. Babinszki Verával

Dr. Babinszki Vera
Az alábbiakban a Hírmondó 2022. júliusi számában megjelent beszélgetésből idézünk, s ha kíváncsi további részletekre tagtársunk, munkatársunk életéből, a “Tovább olvasom” gombra kattintva elérhető a teljes szöveg. Az interjút Taskovics Adél kollégánk készítette.
“Biztos lehetek abban, hogy professzionális segítséget tudok nyújtani az ügyfeleknek, mert sikeresen elvégeztem az egyetemet.” [Tovább olvasom…]