Március 13-án a Dáp alkalmazást fejlesztő cég irodájában jött létre egy kerekasztal beszélgetés, melyen többek között a Svoe is részt vett, egyesületünk jogásza képviseletében. Az Infoalap megvizsgálta korábban a Dáp alkalmazást, és [Tovább olvasom…]
Hogyan segíthet a mesterséges intelligencia a látássérült embereknek
(Három érdekes, új videó a SVOE SMART csatornáján)
A mesterséges intelligencia a mindennapi élet egyre több területén válik megkerülhetetlen tényezővé. Közreműködésével szövegeket írhatunk, fordíthatunk, zenét komponálhatunk csupán néhány röpke perc leforgása alatt. Ami számomra talán még ennél is döbbenetesebb: a mesterséges intelligencia bizonyos programokon, alkalmazásokon keresztül a látássérült embereket is képes támogatni a vizuális információk összegyűjtésében, értelmezésében. [Tovább olvasom…]
A Windows 10 használatát fogja segíteni legújabb informatikai videósorozatunk
Csák Attila, informatikatanár kollégánk, egy újabb sorozatot indított, hogy még könnyebben boldogulhassanak tagjaink és más érdeklődők az informatika világában. Már el is készült az első rész, mely vak felhasználóknak segít most, akik JAWS for WINDOWS képernyőolvasót használnak. Ám lesznek olyan részek is, amik majd a gyengénlátó embereknek fognak segíteni. [Tovább olvasom…]
Továbbra is ingyenesen igényelhetők a látássérült embereket segítő szoftverek
“Folytatódik a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt.
2018-ban indított licensz programja, amelynek keretében 2024 június
30-ig az Informatika a Látássérültekért Alapítványon keresztül minden
Magyarországon és határon túl élő látássérült magyar állampolgár
ingyenesen juthat hozzá a legnépszerűbb képernyőolvasó- és
képernyőnagyító szoftverek legújabb magyar nyelvű változatához.”
A teljes cikk az alábbi linkre kattintva olvasható:
https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/10/26/nisz-tovabbra-is-ingyenesen-igenyelhetok-a-latasserult-embereket-segito-szoftverek
Az iPhone kezeléséről szóló sorozatunk a 7. részéhez érkezett
Folytatódik Csák Attila kollégánk, az elemi rehabilitáció szolgáltatásunk
informatika tanárának videósorozata, mely az iPhone kezelésben nyújt segítséget tagtársainknak, s környezetüknek. A most következő 7. rész Témája a kontaktok kezelése. Az alábbi linken érhető el:
Új videósorozattal is támogatjuk tagtársaink és segítőik életét (iPhone kezelési alapok)
“Célom az, hogy minél többen sajátítsák el a megfelelő
kézmozdulatokat, ismerkedjenek meg a készülék adta lehetőségekkel, [Tovább olvasom…]
Lild Plus alkalmazás használata beszédtámogatással
Kedves Tagtársak!
Az elmúlt időszakban sok megkeresés érkezett azzal kapcsolatosan, hogy térképezzem fel a Lidl Plus alkalmazás használatát VoiceOver segítségével. Nos hát eleget tettem ezen kérésnek is, íme a videó:
Figyelem!
A videóban látható, vagy elhangzott akciós termékek egy adott időszakra vonatkoztak csak! Az áruházlánc az aktuálisan érvényes kedvezményeit folyamatosan frissíti, változtatja, melyek egy adott időintervallumon belül akár üzletenként is eltérőek lehetnek.
Üdvözlettel:
Csák Attila
Védettségi igazolás a telefonon, regisztráció akár számítógép nélkül is
Kedves Érdeklődő!
Napjainkra elengedhetetlenné vált – ahhoz, hogy visszakapjuk az élet számos területén igénybe vett szolgáltatások túlnyomó részét – a védettségi igazolvány használata. Ezzel a plasztik kártyával azok rendelkezhetnek, akik korábban már átestek a fertőzöttségen, vagy megkapták az első oltásukat. Utóbbiak számára lehetőség van a kártyát kiváltani az Androidos és IOS-es rendszereken egyaránt elérhető applikációval, amely akkor is nagy segítséget nyújthat, hogyha még nem érkezett meg valamilyen oknál fogva a kártya, vagy elveszett, vagy csak egyszerűen nem szeretnék maguknál hordani. Mostani videómban azt próbálom bemutatni, hogy miként telepíthető az alkalmazás, hogyan működik a regisztráció és miként lehet használni a mindennapokban.
Üdvözlettel:
Csák Attila
Online bevásárlás Auchan alkalmazásban akadálymentesen
Kedves Érdeklődő!
Némi technikai probléma után de végül szerencsésen elkészült az otthonról történő bevásárlási lehetőségek harmadik és egyben utolsó része is. Sok sikert, és jó szórakozást a videóhoz!
Üdvözlettel:
Csák Attila
Vásároljunk otthonról ülve a kiflivel!
Kedves Érdeklődő!
Videósorozatom következő adásában egy újabb lehetőséget szeretnék bemutatni, amely az elmúlt egy évben lett igazán népszerű, de ugyanakkor véleményem szerint a legkedvezőbb feltételeket kínálja a fotelből való vásárlás terén. Jó szórakozást és jó próbálgatást mindenkinek!
Üdvözlettel:
Csák Attila



