
Hirth Ignác
Az alábbiakban a Hírmondó 2022. áprilisi számában megjelent beszélgetésből idézünk, s ha kíváncsi további részletekre tagtársunk életéből, a “Tovább olvasom” gombra kattintva elérhető a teljes szöveg. Az interjút Taskovics Adél kollégánk készítette.
“… amikor elindultunk, még csak kicsit esett az eső. Dobogókőről lementünk Pilisszentkeresztre, ekkorra viszont már ömlött. Még a trikónk is vizes volt, annyira eláztunk. Ennek ellenére végig mentünk. A héven hazafelé a többi utas igyekezett minél távolabb húzódni tőlünk, mert sárosak, vizesek voltunk, de szerencsésen haza jutottunk.”
Hirth Ignác neve sok látássérültből hív elő szép emlékeket. Mondhatni: eggyé forrt a túrázással, a természet szeretetével. 1974 óta vezette a Vakok Turista Szakosztályát. 48 évnyi kemény munka után idén leköszönt, hogy másra bízza a kirándulások megszervezését, “levezénylését”. Látás-és hallássérüléssel él, egyesületünk tagja. Feladata iránti elhivatottsága, az abba fektetett, hihetetlen energiája megragadta a figyelmemet, ezért kerestem az alkalmat, hogy interjút készíthessek vele. [Tovább olvasom…]









