Az uniós intézmények március 4-én megállapodásra jutottak arról, hogy az EU-ban jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok jogosultak az Európai Fogyatékossági Kártya és az Európai Parkolókártya igénybevételére. Technikai okokból a Fogyatékossági Kártyára vonatkozó javaslatnak ezt a részét leválasztották az eredeti javaslatról, amelyről már február 8-án megállapodás született. Az Európai Unió intézményei közötti tárgyalások igen gyors fordulóját [Tovább olvasom…]
Megállapodás született az Európai Fogyatékossági Kártya harmadik országok állampolgáraira történő kiterjesztéséről
Kilenc szervezet az Esélyegyenlőségi Unió előtérbe helyezéséért
Kilenc egyenlőségi és diszkriminációellenes szervezet az egyenlőséggel, a rasszizmus elleni küzdelemmel és az alapvető jogokkal kapcsolatos konkrét fellépésre szólítja fel az EU-t a következő mandátuma során. Erre irányuló szándékukat egy közös nyilatkozatban fogalmazták meg. [Tovább olvasom…]
Megállapodás a mesterséges intelligenciáról szóló törvényről: részleges győzelem az akadálymentesítés terén
Az európai intézmények által az úgynevezett „mesterséges intelligenciáról szóló törvényről” kötött megállapodás tartalmaz néhány kifejezetten értékes rendelkezést. Még akkor is, ha nem éri el azt az „aranyszabályt”, amelyet más civil szervezetekkel egyetemben az Európai Fogyatékosságügyi Fórum (EDF) is remélt. [Tovább olvasom…]
Átvehető az új tagsági igazolvány az egyesületben
Az alábbiakban Gangl Tamás, egyesületünk elnökének tájékoztató írását olvashatják.
A Siketvakok Országos Egyesülete a 2024-es évtől új tagsági igazolványt vezetett be. Az új tagsági igazolvány egy bankkártya méretű kártya. Az igazolványon az egyesületi tag neve és születési dátuma kerül feltüntetésre. Az évszámmal [Tovább olvasom…]
Megjelent a rendelet a március 1-től érvényes utazási kedvezményekről
Az utazási kedvezményeket csak Magyarország területén belül, belföldi forgalomban lehet igénybe venni. Nemzetközi utazáskor még a magyarországi szakaszra sem. A vonatokon a kedvezmények csak másod osztályon érvényesek. A kedvezmény nem vonatkozik a helyjegyre és az egyéb kiegészítő jegyekre. [Tovább olvasom…]
Az Európai Parlament állásfoglalása megnyitja az utat az Európai Fogyatékossági Kártya előtt
Az Európai Fogyatékosságügyi Fórum (EDF) e-mailben küldött tájékoztatást a kártyát érintő, legújabb változásról. Levelükben üdvözölték az Európai Parlament hivatalos állásfoglalását az Európai Fogyatékossági Kártyáról és az Európai Parkolókártyáról szóló irányelvjavaslatról. Ezt a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság egyhangúlag elfogadta.
Az állásfoglalás egyértelműen tükrözi a fogyatékossággal élő személyek igényeit
A Siketvakok Világszövetségének globális jelentése a siketvak idős emberek helyzetéről
A szervezet 2023 decemberében tette közzé a dokumentumot. Az alábbiakban ennek a magyar nyelvre fordított, rövidített változatát olvashatják. Az összegző az általunk legfontosabbnak vélt megállapításokat, jó gyakorlatokat tartalmazza.
Ez a WFDB által kiadott első olyan globális jelentés, amely a siketvak idős emberekre összpontosít
Alul reprezentált csoportnak számítanak, még a róluk szóló kutatás és szakirodalom tekintetében is. [Tovább olvasom…]
Európai Fogyatékossági Kártya: szokatlanul gyors megállapodás az EU Tanácsának állásfoglalásáról
Az EU Tanácsa a Foglalkoztatási és Szociális Tanács november 27-i ülésén elfogadta az Európai Fogyatékossági Kártyával és az Európai Parkolókártyával kapcsolatos álláspontját („általános megközelítés”). Ez alapvető lépés a végleges szövegről szóló tárgyalások megkezdéséhez, miután az Európai Parlament is elfogadja saját állásfoglalását.
A Tanács a spanyol elnökség vezetésével szokatlanul gyors megállapodásra jutott
A bizottsági javaslat közzétételétől a tanácsi álláspont kialakításáig kevesebb, mint 3 hónap telt el. Sok más esetben [Tovább olvasom…]
A Siketvakok Világszövetségének nyílt levele: felszólalás a Haitin zajló emberi jogsértések ellen
Az erőszakos cselekmények mértéke 2023 eleje óta drámaian megnőtt Haitin. Ez a bűnözői csoportok által a civilek ellen elkövetett emberi jogi jogsértéseket jelent, mint például gyilkosságok, emberrablások, kínzások, nemi erőszak. A hátrányos helyzetű csoportok, például a fogyatékossággal élő emberek, a legsúlyosabban érintettek közé tartoznak.
Az Amnesty International, a Human Rights Watch és az ENSZ Emberi Jogi Hivatala is több jelentést és nyilvános nyilatkozatot tett közzé az ügyben
Ezekben az emberi jogok megsértésének megszüntetésére szólítottak fel. A Siketvakok Világszövetsége (WFDB) november 10-én, pénteken szörnyű hírt kapott haiti tagszervezetünktől, a Haiti Siketvakok Uniójától (UHDB). Szervezetük 25 tagját [Tovább olvasom…]
„Akik a szívüket a tenyerükben tartják”: 18 éves a szlovén siketvakokat tömörítő DLAN Egyesület
2023. október 19-én a szlovén siketvakokat tömörítő egyesület, a DLAN meghívására, négy fős magyar delegáció utazott Ljubljanába. Tagjai: Gangl Tamás, elnök, Jónás Eszter, szociális munkás, én, Taskovics Adél, a Hírmondó szerkesztője, illetve édesanyám, Romanek Inka. Nekem ő volt a kísérőm az utazás alatt.

Az ünnepséget, mely látogatásunk legfőbb célja volt, másnap, október 20-án tartották
A színvonalas, 1,5 órás rendezvénnyel három jeles alkalomról is megemlékeztek. Szólt október 22-ről, a Siketvakok Európai Napjáról, a DLAN egyesület alapításának 18. évfordulójáról, illetve a nyári időszakban felújított irodájuk [Tovább olvasom…]

