Az Európai Fogyatékosságügyi Fórum (EDF) honlapján olvasható a hír, hogy a kontinensen belül, egy egységes Európai Fogyatékossági Kártya bevezetését tervezik. Ennek célja az lesz, hogy egyszerű, kézzel fogható lehetőséget biztosítson a fogyatékosság felismertetésére, például az EU tagállamain belül történő utazáskor. Mindezek mellett kulturális-, sport-és egyéb, szabadidős tevékenységek végzése közben is hasznát vehetik majd az érintettek. Az EU nyolc tagállamában jelenleg is használatban van, egy kísérleti projekt keretein belül. Az Európai Bizottság jövőbeni javaslatával igyekszik elősegíteni, hogy minél több tagállamban tudomást szerezzenek róla és használják.
EDbU 20 – ünnepi interjúsorozat a szervezet alapításának huszadik évfordulója alkalmából
Az Európai Siketvak Unió (EDbU) idén ünnepli alapításának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból készülő interjúsorozatunkban szeretnénk bemutatni a tagállamokban élő siketvak személyek és az őket tömörítő szervezetek életét. Mindezt az egyesületek elnökeit megszólaltatva igyekszünk megtenni.
Első interjúalanyunk Peter Vanhoutte
Ő a belga Anna Timmerman Egyesület vezetője, akit a személyére irányuló kérdések után a siketvak személyekért végzett munkájáról is kérdeztünk, hazai és nemzetközi szinten egyaránt. [Tovább olvasom…]
Kerekasztal-beszélgetés Szlovéniában a siketvak személyek jogi helyzetének rendezéséért
2022. november 25-én a szlovén siketvakokat tömörítő szervezet, a DLAN, kerekasztal-beszélgetést szervezett. Az eseményt Ljubljanában, az önkormányzat épületében tartották olyan résztvevőkkel, mint például dr. Sanja Tarczay, a Siketvakok Világszövetségének elnöke, valamint Szlovénia kormányának képviselői. A találkozás célja a siketvak személyek társadalmi státuszának és jogainak mielőbbi rendezése volt. A felszólalók ismertették azokat a nehézségeket, melyekkel az egyidejű látás-és hallássérüléssel élő személyek nap mint nap szembesülnek. Ezzel kívánták érzékeltetni, hogy miért van szükség a jogi helyzetük mielőbbi rendezésére. Kiemelték, hogy ennek leghatékonyabb módja, ha konstruktív együttműködés jön létre az érdekelt felek között. [Tovább olvasom…]
”Mindig azon igyekeztem, hogy önállóan nézzek szembe a kihívásokkal” – Geir Jensen életpályája
Geir Jensen a Siketvakok Norvégiai Egyesületének (FNDB) jelenlegi elnöke. Tiszteletre méltó kora – 79 év – mellett is igen aktív. Komoly szakmai életút áll mögötte. Érdeklődéssel vártam a napot, amikor Zoom-on keresztül, videó beszélgetés formájában készíthettem el vele interjúmat. Ez nagyszerű alkalmat adott arra, hogy kicsit közelebbről megismerhessem karrierjét, motivációját, vele meséltethessem el az elmúlt évtizedekben megélt, legérdekesebb tapasztalatait. [Tovább olvasom…]
Rangos elismerésben részesült Dr. Simona Gerenčer
2022. novemberében az Apple of Inspiration (Inspiráció Almája) díjjal ismerték el a szlovén siketvakokat tömörítő szervezet, a DLAN főtitkárának munkásságát. Borut Pahor Szlovén Köztársaság elnöke úgy fogalmazott: „tettei olyan értékeket szimbolizálnak, mint a szolidaritás, az inkluzivitás és erő, amit olyan emberek birtokolnak, akik a közjóért dolgoznak.”
Szívből gratulálunk!
Forrás: a Deafblind International (DbI) Facebook-oldala
(Angol nyelvről fordította: Taskovics Adél)
Lezajlott a Siketvakok Világszövetségének (WFDB) tisztújító közgyűlése
Fontos eseményeknek adott otthont Kenya fővárosa, Nairobi 2022. október 24-29 között. Itt tartotta közgyűlését a Siketvakok Afrikai Szövetsége (AFDB). A Siketvakok Világszövetségének (WFDB) is itt volt a hatodik közgyűlése, illetve a SHAPES elnevezésű projekt résztvevői is e rendezvény keretében tartottak workshopot. Ez utóbbit az Európai Unió Horizon 2020 elnevezésű programja finanszírozza és alapvetően az Európában élő idős emberek életminőségének javítása a célja. [Tovább olvasom…]
„Siketvak személyek státuszára és jogaira vonatkozó szabályozás” – konzultáció a DLAN szervezésében
(dr. Simona Gerenčer, a DLAN főtitkárának beszámolója)
A Szlovén Köztársaság Államtanácsa és a Szlovéniai Siketvakok Országos Egyesülete DLAN konzultációt szervezett az Állami Tanács termében, Šubičeva 4, Ljubljana, 2022. szeptember 27-én, 10 órakor, „SIKETVAK SZEMÉLYEK STÁTUSZÁRA ÉS JOGAIRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁS” címmel.
A konzultáción részt vettek a siketvak személyek és támogatóik, hozzátartozóik, szakemberek és a miniszterek képviselői.
Néhány a konzultáció fontosabb következtetései közül:
Novemberi nyugdíjemelés 2022
A Magyar Közlöny október 5-én megjelent száma tartalmazza a rendeletet, amely 4,5 százalékos emelésről, és 0,5 százalékos nyugdíjprémium kifizetéséről szól. Az emelés alapját az a nyugdíjösszeg képezi, amelyet még a 2022. januári emelés előtt kaptak a nyugdíjasok, míg a prémiumot a novemberben aktuális nyugdíj összegéből számítják ki. Tehát az számíthat a kiegészítő juttatásokra, aki 2021. december 31-ig nyugdíjba vonultak, vagy valamilyen nyugdíjszerű ellátást kapnak.
Az öregségi nyugdíjon kívül ide tartozik még, a teljesség igénye nélkül: [Tovább olvasom…]
Lezajlott az EDbU tisztújító közgyűlése
Az Európai Siketvak Unió (EDbU), 3 évvel a budapesti találkozó után, újra személyes megjelenéssel tartotta meg éves közgyűlését Brüsszelben, június 23-25-én.
- Hogyan alakult a tisztségviselők választása?
- Milyen témákat tárgyaltak meg a közgyűlésen?
- Miről volt szó az első Idős Siketvakok Fórumán?
- Milyen problémákról beszéltek a Siketvak Nők Fórumán?
Gangl Tamás, egyesületünk elnökének beszámolója alapján összefoglalta: Taskovics Adél kollégánk. [Tovább olvasom…]
