(A DLAN „”Történetek (mesék) az emberekről, akik a szívükkel hallgatnak, és a kezükkel néznek” című kötetéből)
Jožica a kreativitása által fejezi ki magát. Egész életében alkotni szeretett volna, és most éppen ezt teszi. Személyi segítőjének támogatásával az álma, hogy visszaadja a világnak azt, amit kapott, végre valóra válhat.
Az idős, nyolcvanas éveiben járó hölgy két botra támaszkodva közlekedik. Első ránézésre is egyértelmű: komoly egyensúlyzavarral küzd. Mellette van a segítője, kezében komputer. Fekete pólójának hátán nagy, fehér betűkkel felirat hirdeti: „Siketvak személynek segítek”. Leülnek egy padra. A segítő leírja, megjeleníti a kérdést a gép kijelzőjén, Jožica pedig hangos beszéddel válaszol. Aztán előveszi a szintetizátorát és eljátszik egy dalt. Ő írta a szövegét, és a zenét is maga komponálta hozzá. Miközben játszik, egybeolvad a zenével. Énekel. Még mindig pontosan emlékszik a dallamra. Szereti a zenét. Úgy érzi, teljesebb a világa, ha színekkel is kifejezi az érzéseit. Kézimunkázik és mindemellett történeteket ír, melyekhez az inspirációt saját életéből meríti. Ezekben a tevékenységekben megtalálta élete értelmét. [Tovább olvasom…]
