Egy történet bátorságról, elszántságról, erős akaratról – Žiga Fele önvallomása

(A DLAN „”Történetek (mesék) az emberekről, akik a szívükkel hallgatnak, és a kezükkel néznek” című kötetéből)

Erő és eltökéltség_két közvetlenül egymás mellett álló hím oroszlán - egy világos és egy kicsit sötétebb - nemes tartással, mély tekintettel

Žiga teljesen egészséges újszülöttként látta meg a napvilágot. Mára felcseperedett és egy nagyon értelmes, intelligens fiatalember vált belőle. II-es típusú neurofibromatózissal él. Ez egy ritka, örökletes betegség, mely sok akadályt gördít elé, ám ő elszántan megküzd valamennyivel. Szeméből bátorság, melegség és merészség sugárzik. Aki beszélgetésbe elegyedik vele, érezheti belső tartását, erős akaratát. [Tovább olvasom…]

„A zene az én igazi gyógyszerem” – Jožica Atelšek mesél magáról

(A DLAN „”Történetek (mesék) az emberekről, akik a szívükkel hallgatnak, és a kezükkel néznek” című kötetéből)

Szintetizátor billentyűk, rajta egy idős női kéz

Jožica a kreativitása által fejezi ki magát. Egész életében alkotni szeretett volna, és most éppen ezt teszi. Személyi segítőjének támogatásával az álma, hogy visszaadja a világnak azt, amit kapott, végre valóra válhat.
Az idős, nyolcvanas éveiben járó hölgy két botra támaszkodva közlekedik. Első ránézésre is egyértelmű: komoly egyensúlyzavarral küzd. Mellette van a segítője, kezében komputer. Fekete pólójának hátán nagy, fehér betűkkel felirat hirdeti: „Siketvak személynek segítek”. Leülnek egy padra. A segítő leírja, megjeleníti a kérdést a gép kijelzőjén, Jožica pedig hangos beszéddel válaszol. Aztán előveszi a szintetizátorát és eljátszik egy dalt. Ő írta a szövegét, és a zenét is maga komponálta hozzá. Miközben játszik, egybeolvad a zenével. Énekel. Még mindig pontosan emlékszik a dallamra. Szereti a zenét. Úgy érzi, teljesebb a világa, ha színekkel is kifejezi az érzéseit. Kézimunkázik és mindemellett történeteket ír, melyekhez az inspirációt saját életéből meríti. Ezekben a tevékenységekben megtalálta élete értelmét. [Tovább olvasom…]

„Egy boldog vándor vagyok” – Janko Plesec önvallomása

Újabb, lelket erősítő élettörténet a DLAN „”Történetek (mesék) az emberekről, akik a szívükkel hallgatnak, és a kezükkel néznek” című kötetéből.

 

Továbblépés, hideg hóban két cipő nélküli lábnyom

 

Janko Plesec, ha bemutatkozik valakinek, szereti hozzátenni önmaga jellemzéséhez, hogy ő a szlovén siketvakokat tömörítő szervezet, a DLAN elnöke. Egy igazi jelenség, akit lehetetlen csak úgy figyelmen kívül hagyni a tömegben. Fekete szemüvege és hallást segítő eszközei, mint a cochleáris implantátum, egyértelműen mutatják állapotát. Fizikai megjelenése és erőteljes hangja sokakat meglephet. Vonzza azokat, akik szeretnek jókat nevetni. Általánosságban az emberek jól-léte – s köztük még külön egy kis csoporté, a siketvakoké – olyan téma, melyet mindig észben tart. Ezért mer bátran kopogtatni sok ajtón, tanácsokat adni azzal kapcsolatban, hogy miként lehet a siketvak személyeket a legteljesebb mértékben integrálni a társadalomba.

[Tovább olvasom…]

Hamisítatlan olasz ízek, egyenesen telephelyünk konyhájából

2021. szeptember 29-én, szerdán délelőtt 10 óra környékén vidám beszélgetés hangjai töltötték meg irodaépületünket. Az egymással való találkozás örömén kívül valami különös izgatottság is vibrált a levegőben, hiszen nem mindennapi eseményre érkeztek a résztvevők. Egyesületünk tagja, Di Filippo Maurizio vállalta, hogy bemutatja az érdeklődőknek, miként tud eredeti olasz recept alapján pizzát sütni. Mielőtt azonban munkához látott volna, Királyhidi Dorottya segítségével és szemléltető magyarázataival kísérve, mindenki megnézhette speciális segédeszközeit, melyeket felhasznált itteni munkája során.

 

Az elkészült pizza kóstolása

 

Milyen akadályokba ütközhetünk látássérültként a pizzasütés során?

[Tovább olvasom…]

”Csodák igenis történnek” (Egy siketvak fiatalember lelket erősítő története)

 

galamb repül széttárt szárnyakkal

 

2020. augusztusában az Európai Siketvak Unió egyik tagszervezete, a Siketvakok Szlovéniai Egyesülete (DLAN) publikálta az angol-és orosz nyelvű változatát annak a könyvnek, amely ezt a címet viseli:


„Történetek (mesék) az emberekről, akik a szívükkel hallgatnak, és a kezükkel néznek: Siketvaksággal élni”


A kötet lapjait forgatva számos megható és inspiráló sorssal találkozhat az ember. Most ezek közül osztok meg Olvasóimmal egy nagyszerű példát hitre, kitartásra, tiszta szeretetre.

[Tovább olvasom…]
A honlap jogtulajdonosa a Siketvakok Országos Egyesülete · Copyright © 2026 Adatkezelési tájékoztató